Hírzóna

Kocsmakasszából lopott tízezreket egy vásárhelyi tolvaj

Kocsmakasszából lopott tízezreket egy vásárhelyi tolvaj

2019. szeptember 4., szerda
Kocsmakasszából lopott tízezreket egy vásárhelyi tolvaj

A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki pénzt vitt el egy szórakozóhely kasszájából Hódmezővásárhelyen. Lopás miatt indult ellene eljárás - tájékoztatott a megyei rendőr-főkapitányság.

A feltételezett elkövető július 5-én este egy vendéglátóhelyen tartózkodott a megyei jogú városban. Az éjszaka folyamán a 28 éves gyanúsított arra lett figyelmes, hogy a vendéglő pultját elhagyja a személyzet. Ezt kihasználva a férfi több tízezer forintot vett ki a kasszából, ezután pedig távozott. A pultos csak órák múlva vette észre a bankjegyek hiányát, majd bejelentést tett a rendőrségen. A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a cselekmény elkövetését. Ellene lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.