Hírzóna

Csökkentették a szegedi ellenőrökre támadó férfi büntetését

Csökkentették a szegedi ellenőrökre támadó férfi büntetését

2019. szeptember 6., péntek
Csökkentették a szegedi ellenőrökre támadó férfi büntetését

Több ponton megváltoztatta a Szegedi Ítélőtábla a közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette és más bűncselekmény miatt P. Zs. M. ellen indított büntetőügyben a másodfokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét - tájékoztatott a Szegedi Ítélőtábla.

A vádlottat az ítélőtábla a garázdaság vétségének vádja alól felmentette, és a vádlottal szemben kiszabott szabadságvesztés büntetést 2 évről 1 év 4 hónap börtönre enyhítette.

Az ítélet indoklásában elhangzott: kétséget kizáróan nem bizonyítható, hogy a vádlott, amikor el akart menekülni, szándékosan okozott sérülést az egyik sértettnek, ezért született a garázdaság vétségének vádja alóli felmentés. A büntetés enyhítését pedig a garázdaság vétsége alóli felmentés mellett az időmúlás és az is indokolta, hogy a vádlottal szemben az elkövetett cselekményhez mérten eltúlzottan hosszú ideig, több mint 6 évig tartott a büntetőeljárás ebben az ügyben.

Az ítélet jogerős, ellene fellebbezésnek nincs helye.

Mint ismert közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében mondta ki bűnösnek a Szegedi Járásbíróság 2016 júniusában P. Zs. M. vádlottat, és ezért őt, mint többszörös visszaesőt, 2 év 6 hónap fegyházra és 5 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlottat az ellene garázdaság vétsége miatt emelt vád alól felmentette.

Fellebbezések után került az ügy a Szegedi Törvényszékre, amely a vádlott bűnösségét garázdaság vétségében is megállapította 2018. november 7-én, egyben a fegyházbüntetés és a közügyektől eltiltás tartamát 2 évre enyhítette.

Mivel a bűnösség kérdésében eltérő álláspontok alakultak ki, megnyílt a harmadfokú eljárás lehetősége. Az ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosítása, a vádlott és védője elsődlegesen felmentés, másodlagosan a büntetés enyhítése érdekében nyújtott be fellebbezést, így került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

Az I. fokú ítélet szerint T. T. és V. Á. a DAKÖRT Kft. alkalmazottjaiként forgalmi- és utasellenőri feladatot láttak el a szegedi tömegközledési járműveken. 2013. június 11-én T. T. a 3-as villamosvonalon konfliktusba keveredett három személlyel, és az ügyben rendőrségi nyomozás indult.

Másnap T. T., V. Á.-al párban, az 5-ös trolibuszon látott el ellenőri feladatokat. Amikor a Mars téren leszálltak, hogy egy érvényes jegy nélkül utazóval szemben intézkedjenek, P. Zs. M. (akit korábban már többször elítéltek erőszakos bűncselekmények miatt) és egy ismeretlenül maradt társa az előző napi intézkedés miatt sértegetni és szidalmazni kezdte T. T. sértettet. A vita során a vádlott egyszer arcon köpte a sértettet, majd ököllel arcon vágta, és a testére is több ütést mért, melyek nagy részét a sértett el tudta hárítani. Ezt látva V. Á. sértett a társa segítségére sietett, a vitázó felek közé állt. Ekkor a vádlott őt is meglökte. A veszekedés során T. T.-nak 8 napon belül gyógyuló sérülései keletkeztek.

Közvetlenül ez után a vádlott menekülni próbált, de a sértetteken kívül két kollégájuk is üldözni kezdte. Amikor utolérték, megpróbálták közrefogni, de a vádlottnak sikerült kitörnie, s közben pontosan meg nem állapítható módon, könyökével vagy kezével eltalálta az egyik tanút, aki 8 napon belül gyógyuló, könnyebb sérülést szenvedett el. A vádlott tovább szaladt, nyomában üldözőivel, és amikor ismét utolérték, a vádlott az ellenőröket szidalmazni kezdte, hadonászott, míg végül a kiérkező rendőrjárőrök elfogták, megbilincselték és előállították.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.