Közélet

Szárazságtűrő növényeket telepítenek Makóra

Szárazságtűrő növényeket telepítenek Makóra

2019. augusztus 29., csütörtök
Szárazságtűrő növényeket telepítenek Makóra

Már augusztusban elkezdték Makón a szeptemberi növényültetésre való felkészülést - adta hírül a Rádió 7.

Bókáné Bodó Zsuzsanna kertész a rádiónak elmondta: a fő cél, hogy színesebbek legyenek a város közterei, így új fajokat is telepítenek. Így például a megszokott virágok mellett sárga violák és nefelejcsek is kerülnek az ágyasokba. Újdonságként még szeptemberben a Juhász Gyula téren is kialakítanak egy szép virágos kertet. A lágyszárúak mellett az ősszel több mint száz fa ültetését is tervezik, illetve fagyalok is kikerülnek a parkokba, utcákba. Bókáné Bodó Zsuzsanna kitért arra is, hogy a klímaváltozás miatt elsősorban olyan fákat ültetnek, amelyek jobban bírják a szárazságot, illetve ellenállóbbak a kártevőkkel szemben. Ilyen például két kőrisféle, a virágos és a magas kőris, valamint juhar- és a szilfa. Idén is folytatják a városban babafaprogramot, valamint a Makóra bevezető útnál is inkább szárazságtűrő növényeket telepítenek.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.