Közélet

Sikeresen szerepel a pályázatokon Apátfalva

Sikeresen szerepel a pályázatokon Apátfalva

2019. augusztus 29., csütörtök
Sikeresen szerepel a pályázatokon Apátfalva

Az apátfalvi önkormányzat több pályázatát is pozitívan bírálták el - számolt be a Rádió 7.

Szekeres Ferenc polgármester a rádiónak elmondta: így többek között összesen 3 millió forintot nyertek a játszótereik eszközparkjának bővítésére. Emellett 7,1 milliót kaptak orvosi berendezések vásárlására, az elnyert összeget az önkormányzat közel 260 ezer forinttal kiegészítette, így minden szükséges felszerelést megkapnak az orvosok. A fentieken kívül még más pályázatokat is benyújtottak az apátfalviak, de azokat még nem bírálták el. Szekeres Ferenc hozzátette: a Belügyminisztériumhoz 15 millió forintost igényt nyújtottak be, hogy rendbe tudják tenni a község járdáit, illetve 40 millióból újítanák fel az óvoda konyháját. A Magyar Falu Program keretében tennék rendbe a faluházat, illetve fellépő ruhákat vásárolnának a község kulturális csoportjainak. Támogatásból korszerűsítenék a Dózsa György utcai óvoda villamoshálózatát, de ezen kívül pályázati összegekből valósítanák meg a belterületi utak karbantartását, a polgármesteri hivatal belső felújítását is.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.