Közélet

Pontosan lehet tudni, hol a legtöbb patkány Szegeden

Pontosan lehet tudni, hol a legtöbb patkány Szegeden

2019. augusztus 6., kedd
Pontosan lehet tudni, hol a legtöbb patkány Szegeden

8,5 százalékkal több pénz áll rendelkezésre Szegeden patkányirtásra 2019-ben, mint egy évvel korábban - ennek ellenére az utóbbi időben ismét egyre több jelzés érkezik elhullott vagy éppen élő kártevőkről. A patkányok élőhelyeit pontosan ismeri az irtást végző cég, amely azonban több nehézséggel is kénytelen számolni a populáció csökkentésekor.

A közelmúltban

döglött patkányok borzolták a szegediek idegeit

. Olvasóink fényképeket is küldtek szerkesztőségünknek.

Az ügyben megkerestük a Szegedi Környezetgazdálkodási Nonprofit Kft-t (SZKHT), amely közölte, Szegeden a patkányirtás 2001 óta folyamatosan társaságuk kezelésében van. A munka szervezhetősége és követhetősége érdekében Szeged közigazgatási határán belül a területek három nagy egységre (Szeged, Újszeged és Szőreg körzetei; Szeged, Kossuth L. sgt.-tól észak-keletre eső városrész körzetei; Szeged, Kossuth L. sgt.-tól dél-nyugatra eső városrész körzetei) osztották fel.

A patkányok leginkább Felsővárosban, Rókuson, Tarjánban, az Északi városrészben, a belvárosban a Tisza és Nagykörút közötti terület, illetve Újszegeden a Temesvári körúton belüli területeken vannak jelen az SZKHT információi szerint.

Ezeket a helyeket minden hónapban ellenőrzik. "A több éves, folyamatos rágcsálóirtás hatására a patkányok száma jelentősen csökkent, mára már fenntartó kezeléseket végzünk. A fenntartó kezelés során az év folyamán rendszeresen érintjük ugyanazokat a területeket (csatornaszemeket). Lakossági bejelentésre a területen helyszíni bejárást végzünk, megvizsgáljuk, hogy van-e kártevő jelenlétére utaló nyom. A felkutatott járatokat kezeljük, és minden esetben a közeli csatornákban is pótoljuk az etetőanyagot. 2018-ban 104 darab lakossági bejelentést vizsgáltunk ki. Tapasztalatunk az, hogy a lakosság együttműködése fokozódott, és kezdik érezni saját felelősségüket a kártevőmentesség fenntartásában" - írta a szegedma.hu megkeresésére az SZKHT. A patkányok a csatornákban élnek, így a védekezést is ott fejtik ki a szakemberek, akik úgynevezett korongokkal próbálják a populációt csökkenteni. Nehézséget okoznak a hirtelen esőzések, amelyek hatására a csatornák vízszintje növekszik, és így a korongokat tartó acéldrótok hamarabb tönkremennek és így az irtószer egy része is megsemmisül.

Tovább nehezíti a patkányok elleni védekezést, hogy az Európai Unió számos hatóanyagot kivont a forgalomból.

"A lakosság számára csak csökkentett hatóanyag-tartalmú szerek hozzáférhetők. Ezek együttesen sajnos hosszú távon nem segítik a rezisztencia kialakulása elleni harcot. A piacon még jelenlévő készítmények kivezetése folyamatos, újak pedig egyenlőre nem érkeznek, ez egyre szűkíti a kártevők ellen használható eszköztárunkat" - ecsetelte az irtás során felmerülő problémákat az SZKHT. Az SZKHT felhívja a figyelmet, hogy csak a lakosság bevonásával, segítségével valósulhat meg a teljes kártevőmentesítés. "Amíg folyamatosan etetik közterületen a galambokat, ételt raknak ki a kóbor cicáknak, kutyáknak, WC-be öntik az ételmaradékot, addig biztosítva van a folyamatos szaporodási feltétel melyet, ki is használnak az ott élő kártevők" - írta a cég. Amennyiben Szeged területén a közterületen patkányokra lesznek figyelmesek a lakosok, bejelentésüket megtehetik a szkht@szkht.hu e-mail címre, vagy telefonon a 62/777-220 telefonszámon. Fontos, hogy az írásbeli bejelentés tartalmazza: a bejelentő nevét, elérhetőségét (telefonszámát), a terület pontos címét, ahol a patkányt látta, és a tapasztalatokat, hogy pontosan mit is észlelt. Szegeden 2018-ban nettó 13.823.975 forintot fordítottak kártevőirtásra (patkány és szúnyog), idén pedig már nettó 14.999.999 forint áll rendelkezésre, ami 8,5 százalékos emelkedést jelent.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.