Hírzóna

Nyitrai: Cukorbeteg gyerekek táborozhatnak civilek adományából

Nyitrai: Cukorbeteg gyerekek táborozhatnak civilek adományából

2019. augusztus 3., szombat
Nyitrai: Cukorbeteg gyerekek táborozhatnak civilek adományából

A közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsorában összegyűlt adományoknak köszönhetően cukorbeteg gyerekek táborozhatnak országszerte - mondta a kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízott a kormány Facebook-oldalára szombaton felkerült videóban.

Nyitrai Zsolt a nyíregyházi táborban forgatott kisfilmben azt mondta, hogy Magyarországon 1,2 millió cukorbeteg ember él, ezért volt jó döntés a közmédia Jónak lenni jó! című adománygyűjtő műsorának részéről a cukorbeteg gyerekek nyári táboroztatásának segítése. A felajánlásokból több mint 130 millió forint gyűlt össze, a táborok pedig 11 civil szakmai szervezet segítségével valósulnak meg - tette hozzá a miniszterelnöki megbízott. Kántor Irén gyermekdiabetológus kiemelte, a legfontosabb, hogy a gyerekek jól szórakozzanak, ezért olyan helyekre szervezik a táborokat, ahol nincs bolt, nincs wifi, így semmi sem vonja el a figyelmüket a barátkozásról. Szabóné Balogh Zsuzsanna, a Nyírségi Diabéteszes Gyerekekért és Fiatalokért Egyesület elnöke azt hangoztatta, hogy a szülők boldogok attól, hogy a gyerekük boldog közegben van és barátkozik, valamint a szülők is tudnak egymással beszélgetni. Oszlár Gábor szülő elmondta, óriási segítséget jelent, hogy a kislányuk élményekkel gazdagodik, miközben nekik nem kell aggódniuk érte. Kempler Péter, Magyar Diabetes Társaság elnöke úgy fogalmazott, a gyerekek "katarktikus" élményekről számolnak be a tábor után, valamint óriási jelentőségűnek nevezte, hogy idén a Jónak lenni jó! kezdeményezés a táborok teljes költségét átvállalta és a maradékból még jövőre is jut.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.