Írjon nekünk

Közlekedés

Megkapták jogosítványukat a SuliMoped program résztvevői Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Sikeresen levizsgáztak, majd átvették első vezetői engedélyüket a SuliMoped program motorosai. A Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Baleset-megelőzési Bizottságának (CSMRFK MBB) szervezésében és az egyik autósiskola közreműködésével több mint harminc fiatal vehette át kismotorra szóló jogosítványát Szegeden.

A program sikeres teljesítésével kapcsolatos eseményen augusztus 15-én Vad Róbert rendőr őrnagy, a CSMRFK MBB titkára elmondta: a gyermekek védelme és a biztonságos közlekedésre nevelő munkában való aktív részvétel évtizedek óta az egyik legkiemeltebb feladatuk.

Az Országos Rendőr-főkapitányság – Országos Baleset-megelőzési Bizottsága szakmai és anyagi támogatásával, a CSMRFK MBB szervezésében 2018 novemberétől Csongrád megyében is elindult a program. Ennek során a megyéből 32 nyolcadik és kilencedik osztályos gyermeknek nyílt lehetősége elektronikus oktatási módszerrel (e-learning), térítésmentesen AM kategóriás képzésben és vizsgán részt venni, amely a napokban sikeresen lezárult.

A gyermekek első vezetői engedélyüket a képzést végrehajtó stratégiai partnertől az ATI Császárné Kft.-től vehették át.

 

Tovább olvasom

Közlekedés

Lopott brit luxuskocsira bukkantak Nagylakon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Egy román férfi akarta kivinni az országból.

Tovább olvasom

Közlekedés

Változik a vonatközlekedés a hétvégén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Munkanap-áthelyezés miatt.

Tovább olvasom

Baleset

Öt autó ütközött össze két balesetben Szentes közelében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A 45-ös számú főút 30-as kilométerszelvényében.

Tovább olvasom

Aktuál