Hírzóna

Magyarország rendezi 2023-ban a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

Magyarország rendezi 2023-ban a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

2019. augusztus 12., hétfő
Magyarország rendezi 2023-ban a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát

Magyarország rendezi meg 2023-ban Szegeden a Nemzetközi Informatikai Diákolimpiát (International Olympiad in Informatics), miután a Digitális Jólét Program, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság és a Szegedi Tudományegyetem közös pályázatát ítélte legjobbnak a döntőbizottság - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) hétfőn az MTI-vel.

Kiemelték, a Nemzetközi Informatikai Diákolimpia az egyik legrangosabb tudományos diákverseny, 1989-ben rendezték meg első alkalommal. Az esemény mára világméretűvé vált, amelyen mintegy 80 ország vesz részt rendszeresen, egy ország maximum 4 versenyzőt indíthat. A közleményben felidézik, hogy az idén Bakuban megrendezett versenyen a magyar diákok kiváló eredményeket értek el. Tóth Balázs, a Budapesti Fazekas Mihály Gimnázium tanulója, aki korábban a közép-európai olimpián az abszolút első helyen végzett, ezúttal aranyérmet szerzett. Magyarország eddig egy alkalommal, 1996-ban, Veszprémben adott otthont a versenynek. A Nemzetközi Informatikai Diákolimpia magyarországi rendezésének külön apropóját adja, hogy 2023-ban lesz a modern számítógép atyja, Neumann János matematikus születésének 120. évfordulója. Az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) határozott célja, hogy a munkaerőpiaci igényekhez igazodva egyre több fiatal kezdje meg tanulmányait, és szerezzen diplomát informatikai felsőoktatási képzésekben, hosszú távon pedig, egyre többen helyezkedjenek el a digitális szakmákban - írja az ITM közleményben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.