Közélet

Közös munkáltatói fórumot tart a kormányhivatal és az iparkamara

Közös munkáltatói fórumot tart a kormányhivatal és az iparkamara

2019. augusztus 22., csütörtök
Közös munkáltatói fórumot tart a kormányhivatal és az iparkamara

Közös Munkáltatói Fórumot szervez a Csongrád Megyei Kormányhivatal és a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara augusztus 26-án Szegeden. Az esemény célja, hogy ismertesse a munkahelyteremtő beruházásokhoz kapcsolódó támogatási lehetőségeket. A rendezvényen résztvevő vállalkozások képviselői a támogatásra már többször is sikeresen pályázó, számos szakmai díjjal elismert PC Trade Systems Kft. tapasztalatait is megismerhetik.

Az eseményt

dr. Juhász Tünde

Csongrád megyei kormánymegbízott, valamint

Nemesi Pál

, a Csongrád Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke nyitja meg. A 2019. évi munkahelyteremtő támogatásokat

Bakos László

, a CSMKH Alapkezelő Osztály osztályvezetője mutatja be, míg a támogatással kapcsolatos tapasztalatokat

Tóth Gábor

, a PC Trade Systems Kft. ügyvezetője ismerteti a megjelenőkkel.

A pályázatról

A Pénzügyminisztérium ötmilliárd forintból hirdetett idén ismét pályázatot a mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatására még idén márciusban. Ennek köszönhetően 250 vállalkozásnál mintegy 1500 új munkahely jöhet létre Magyarországon. A munkáltatóknak a kétéves foglalkoztatási kötelezettség mellett vállalniuk kell, hogy a beruházással létrehozott kapacitásokat, szolgáltatásokat három évig folyamatosan fenntartják és működtetik. A második pályázati ciklusban 2019. szeptember 5-ig várják a munkáltatók pályázatait.

Időpont:

2019. augusztus 26. 15:00

Helyszín:

Kamarai Székház II. emeleti konferenciaterem (6721 Szeged, Párizsi krt. 8-12.)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.