Közélet

Ópusztaszeren tartják a Magyarok Országos Gyűlését

Ópusztaszeren tartják a Magyarok Országos Gyűlését

2019. július 5., péntek
Ópusztaszeren tartják a Magyarok Országos Gyűlését

2018-ban az Országos Baranta Szövetség 5 év kihagyás után hatodik alkalommal szervezte meg a Magyarok

Országos Gyűlését (későbbiekben MOGY). Az Ópusztaszeren megrendezésre kerülő rendezvény fő célja

a kulturális és társadalmi egység megteremtése azáltal, hogy az odalátogató vendégek számára megpróbálja

átadni a nemzeti összetartozás élményét. 2018-ban körülbelül 60 000 látogató vett részt 3 nap alatt

a rendezvényen.

Tavaly a MOGY központi témája a nemzetgyarapodás, a magyar családok és a V4 országok civil közösségi együttműködése volt. 11 előadói sátorban folytak párhuzamosan ezekben a témákban szabadegyetem jelleggel előadások, kerekasztal-beszélgetések és szervezett viták. Az esti színpadi előadások keretein belül a látogatók a magyar népkultúra és magas kultúra színes válogatását tekinthették meg. 2018-ban és 2019-ben is Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár vállalta a rendezvény fővédnökségét, amely biztosította a kormányzat és a civil szféra sikeres együttműködését. A rendezvény legnagyobb történése a több száz barantás és hagyományőrző részvételével lezajló úgynevezett Történelmi Élőkép. A Történelmi Élőkép egyfajta narratíva mentén, a barantások és a hagyományőrzők által előadott tömegjelenetekkel tarkított történetmesélés, amelyben megjelennek a magyar múlt, a magyar jelen és a magyar jövő legfontosabb kulcskérdései. 2019-ben augusztus 2. és 4. között rendezik meg a Magyarok Országos Gyűlését Ópusztaszeren. A 2019-es MOGY központi témája a nemzeti összetartozás, ezen belül is a külhoni magyar gyermekek megsegítése. A szervezők tiszta szívvel vallják Szabó Dezső gondolatát, amely szerint „Minden magyar felelős minden magyarért”, éppen ezért idén szeretnék megvalósítani az ország legnagyobb szabadtéri jótékonysági rendezvényét. A rendezvényre való belépés 14 év fölött támogatói jegy vásárlásával lehetséges (3000 Ft). A jegy tartalmazza a területen található minden előadás és koncert megtekintését, az Ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékpark kiállításainak és a Feszty-körkép megtekintését, ingyenes parkolást, ingyenes mosdóhasználatot, ingyenes sátorhelyet és az egyéb szabadtéri programok látogatását. A támogatói jegyekből befolyt bevétel harmadát (1000 Ft/jegy) kárpátalja legrégebbi magyar iskolájának, a 117 éves 4. számú Kossuth Lajos középiskolának ajánlják fel.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.