Közélet

A száz éve alakult Nemzeti Hadseregre emlékeznek Szegeden

A száz éve alakult Nemzeti Hadseregre emlékeznek Szegeden

2019. július 5., péntek
A száz éve alakult Nemzeti Hadseregre emlékeznek Szegeden

Száz éve alakult meg Szegeden a Nemzeti Hadsereg. Július 6-án, szombaton ökonomikus misével és tudományos konferenciával emlékeznek az évfordulóra.

A Nemzeti Hadsereg 100 esztendeje alakult meg Szegeden. Horthy Miklósnak és vezérkarának mindössze két hónap kellett, hogy a serege meginduljon a Dunántúl felé, hogy majd végre novemberben Budapestre megérkezhessen. A Nemzeti Hadsereg megítélésével a legnagyobb probléma a valóság teljes elferdítése. Az 1945-től 1990-ig tartó szocialista időszak mindent megtett a „fehérek” befeketítéséért és a rendszerváltoztatással bekövetkező, máig tartó időszak is adós maradt az objektivitással. A szervezők ezért is tartják fontosnak a 100. évfordulón az ünnepi megemlékezést és konferenciát. Ebben lesznek segítségükre jeles történészek, hadtörténészek, biztonságpolitikai szakértők, jogászok és még sokan mások is. Soha eddig nem hallott információk és történelmi tények kerülnek a hallgatóság elé az előadásokon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.