Közélet

Újra rózsaünnepet rendeznek Szőregen

Újra rózsaünnepet rendeznek Szőregen

2019. június 20., csütörtök
Újra rózsaünnepet rendeznek Szőregen

Újra rózsaünnepet rendeznek Szőregen, péntektől vasárnapig a sok százezer virággal feldíszített Tisza-Maros-szögi településre várják a vendégeket - mondta Avramov András szervező a programokat bemutató csütörtöki sajtótájékoztatón.

Felidézte, hogy a rózsaünnepet első ízben 1999-ben, az Európában egyedülálló szőregi rózsatermesztés hagyományait továbbéltető kertészek előtti tiszteletadásként szervezték meg. Az ünnep leglátványosabb eseményének a szombat esti felvonulás ígérkezik, amelyen hatvan, rózsákkal feldíszített lovasfogat, hintó, homokfutó, mezőgazdasági gép és más jármű, kisebb-nagyobb csoport vonul fel. A menetben résztvevők a hat kilométeres út során sok ezernyi szál rózsát osztanak szét a nézők között, a település és a járművek díszítéséhez is több ezer szál virágot használnak föl. Az ünnep hagyományos programja a virágzó rózsaföldekre szervezett látogatás. A rendkívül csapadékos időjárás miatt idén Bata András faiskolája várja az érdeklődőket, ahol több százezer virágzó rózsatő látható. Vasárnapig vágottrózsa-kiállítás, különféle tárlatok, virágkötészeti bemutató, első ízben levendulaszüret, virágvásár, koncertek, gyermekprogramok, táncbemutatók várják az érdeklődőket, a zárónapon családi futónapot rendeznek, melyen az indulók virágzó rózsák között tehetik meg a verseny távjait. A rózsaünnep nemcsak Szőreg, hanem a Tisza-Maros-szög településeinek közös nagy rendezvénye. A két folyó közötti öntéstalaj ugyanis kimondottan kedvező a rózsakertészkedéshez, ezért a Magyarországon évente előállított 4,5-5 millió rózsatő 90-92 százaléka ebből a térségből származik, a szőregi rózsatő pedig elismert hungarikum. Szőregen és környékén ötven üzemben, mintegy 170 hektáron termesztenek rózsát, és ez a munka sokaknak jelent megélhetést. Fráter György, a Magyar Rózsatermesztők Egyesületének elnöke elmondta, az elmúlt 60-70 évben a fajtaválaszték kevéssé változott. Az utóbbi években azonban új irányt vett a nemesítés, a sok betegséggel küzdő régi fajták helyett a gombafertőzéseknek ellenálló változatok kezdenek terjedni. Ezek a permetezést nem igénylő fajták különösen parkokban, közterületen lehetnek népszerűek.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.