Kultúra

Mozgalmas és sikeres évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház

Mozgalmas és sikeres évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház

2019. június 5., szerda
Mozgalmas és sikeres évadot zárt a Szegedi Nemzeti Színház

Mozgalmas és sikeres évad áll a Szegedi Nemzeti Színház mögött, amelynek előadásait az előző szezonnál 30 ezerrel több, 124 375 néző látta - tájékoztatta a kulturális intézmény szerdán az MTI-t.

A közlemény szerint Barnák László főigazgató az évadzáró társulati ülésen úgy fogalmazott, a nemzeti státuszból adódó kiemelt feladatok, a széles, változatos műsorkínálat, a magas szakmai színvonal mellett társadalmi szerepvállalásban is megerősödött az intézmény: többek között bemutatkozási lehetőséget kaptak az amatőr művészeti egyesületek, a városi rendezvényeken aktívan szerepet vállaltak a művészek, és számos jótékonysági programot, gyűjtést szervezett a színház. Az évadban összesen 27 saját tánc-, 97 zenés és 155 prózai előadást láthattak a szegediek. Az intézmény 92 vendégjátékot fogadott - köztük a Rekamié Fesztivál keretében öt határon túli magyar színház produkcióit -, öt saját gálát rendezett, illetve három fesztiválszereplésnek tesz eleget, köztük első alkalommal a Városmajori Színházi Szemlén is bemutatkozik a nagy sikerű Tóték című előadásával. A régió legnagyobb kulturális intézményeként az előző évi jegyárbevétel alapján 133 millió forint TAO-támogatásra lett volna jogosult a színház. Az ezt kiváltó többlettámogatás keretében 130 millió forintot igényelt, amelyből az ígéret szerint 95 millió forintot fog kapni a teátrum. Ez jelentős kiesés, amit a megnövekedett nézői érdeklődésnek köszönhető magas jegy- és bérletértékesítési bevételekkel sem sikerülhet kompenzálni. Az évadzárón adták át az önkormányzat - a társulat szavazatai alapján odaítélt - művészeti díjait: énekkari nívódíjat kapott Taletovics Milán énekkari művész, Vaszy Viktor-díjat Bujtor Krisztián tánckari művész, Imre Zoltán-díjat Szigyártó Szandra balett-táncos, Makó Lajos-díjat Czene Zoltán rendezőasszisztens, ügyelő. A színház által adományozott Varga Mátyás-díjat Csikós Zoltán kelléktárvezető, a Szegedi Operabarátok Egyesületének elismerését Dobrotka Szilvia, Ferenczy Orsolya, Somogyvári Tímea Zita és Kovács Kornélia vehette át, a Szegedi Tudományegyetem közönségdíjait Szilágyi Annamária, Ágoston Katalin és Medveczky Balázs kapta.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.