Közélet

Lázár János lehet a Fidesz polgármesterjelöltje Vásárhelyen

Lázár János lehet a Fidesz polgármesterjelöltje Vásárhelyen

2019. június 20., csütörtök
Lázár János lehet a Fidesz polgármesterjelöltje Vásárhelyen

A párt helyi szervezete szerint Lázár János gondolkodási időt kért, de alapvetően nyitottan áll a felkéréshez.

A város helyi Fidesz-szervezete tisztújító ülést tartott a múlt héten, ahol természetesen szóba került a település jövője is. Havasi Katalin elnökea

Promenád.hu-nak nyilatkozva

elmondta, arra jutottak, hogy végre nyíltan is kimondják, amit mindannyian gondolnak, és azt az embert kérik fel a jelöltségre, aki képes a várost kihúzni a legmélyebb gödörből is, és ismét fejlődő pályára állítani.

– A javaslatunk egyszerre nevezhető meglepőnek és magától értetődőnek. Megvitattuk a kialakult helyzetet ésszáz százalékos konszenzus alakult ki abban, hogy Lázár Jánost kérjük fel, vállalja a polgármester-jelöltséget –fogalmazott.

Havasi szerintHódmezővásárhelyen jelenleg polgárháború zajlik, ami nemcsak az emberi kapcsolatokat mérgezi meg, de a település fejlődését is megakasztja. Úgy véli, hogy másfél éve nem történik semmi: Vásárhely egy helyben topog, nincs haladás, nincs fejlődés, csak a meddő, kisstílű és gyűlölettel teli vita.

Lázár János polgármestersége idején működött és fejlődött a város. Ezt még a politikai ellenfelei is elismerik. A város élére olyan ember kell, akinek vannak elképzelései, tud és akar is a városért dolgozni és képes eredményeket elérni, mert egy városvezető dolga nem az, hogy politizáljon, hanem, hogy építse, fejlessze a városát. Lázár János személye, munkája ebben megkérdőjelezhetetlen.Sokak szerint a város legjobb polgármestere volt, és abban is biztosak lehetünk, hogy az elmúlt évek tapasztalataival felvértezve a korábbiaknál is jobb városvezető lenne.

Vásárhelyen nemrég közvélemény-kutatást is tartottak, amelyen egyértelműen látszott:a vásárhelyiek elsöprő többsége elismeri Lázár munkáját, felkészültségét és tehetségét, és szívesen látná újra a polgármesteri székben.Minden mérés szerint ő a legerősebb politikus Vásárhelyen.

– Csak egy adatot mondok: tízszer annyian gondolják azt, hogy a városban jelenleg zajló fejlesztések Lázár Jánosnak köszönhetőek, mint amennyien Márki-Zay Péternek tulajdonítják azokat. Pedig Lázár már hét éve nem polgármester! De nem kellenek ehhez közvélemény-kutatók, Vásárhelyen mindenki tudja: Lázár Jánossal újra erőre kapna a város –hangsúlyozta.

Mindenesetre a párt helyi szervezete szerint Lázár János gondolkodási időt kért, de alapvetően nyitottan áll a felkéréshez. További részletek

ITT

olvashatók.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.