Írjon nekünk

Kultúra

Boldog születésnapot, Szegedi Szabadtéri Játékok!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

A Magyar passió című drámát Hevesi Sándor rendezte, amit 1931. június 13-án mutattak be.

Hont Ferenc már 1927-ben kezdeményezte a Szegedi Szabadtéri Játékok megalapítását. „A fiatal rendező úgy vélte, hogy ezzel az idegenforgalom növekedhetne, s a város magas kulturális élete újabb színfolttal gazdagodna. Hont javaslatával csaknem egy időben, 1928. június 7-én a Szegedi Munkaadók Szövetsége a város idegenforgalmának fellendítésének érdekében értekezletet hívott össze.
Ezen a tanácskozáson szóba került, hogy állandósítani kellene a szegedi színészetet; azaz a társulat nyáron is tartson előadásokat. Hont hazatérése után ismét napirendre került a szabadtéri előadások ügye.”

Az eseményeket felgyorsította, hogy Szeged város országgyűlési képviselője, Klebersberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter az egyik 1928-as Pesti Naplóba írt cikkében a külföldi példákra hivatkozva felvetette a szegedi Dóm téren tartandó szabadtéri játékok gondolatát: ennek ellenére a térnél lévő fogadalmi templom 1930. október 25-ei felszentelését nem kísérte színházi esemény.

Az első szabadtéri előadást 1931-ben Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház igazgatója rendezte: Voinovich Géza Magyar passió című művét adták elő. „A próbálkozás sikerén felbuzdultak a szegediek – s Hont Ferenc kezdeményezésére Az ember tragédiájának előadását tervezték. Madách remekét azonban csak 1933. augusztus 28-án, a Szegedi Hét elnevezésű rendezvényen adták elő. Az előadás még kétszer került színre: ez bebizonyította, hogy a szegedi Dóm tér alkalmas Madách Imre drámai költeményének bemutatására.”

Ezt követően minden évben ez a mű adta a műsor gerincét – a játékok szervezői más és más rendezőkre bízták a megvalósítást. A kezdetben magánkézben lévő rendezvényt 1936-1938 között az önkormányzat „házikezelésben” anyagilag is támogatta. Az évek során kibővült a repertoár: operákat, zenés játékokat mutattak be. Szeged városa még 1938-ban hatalmas méretű játékot rendezett – ám 1939-ben kénytelen volt beszüntetni a vállalkozás anyagi támogatását. A II. világháború után, 1959. július 25-én, Hunyadi László dallamaival kezdődhettek meg ismét a Szegedi Szabadtéri Játékok.

A szabadtéri idei évadjáról itt írtunk bővebben.

(forrás: Magyar színháztörténet 1920-1945)

Tovább olvasom

Kultúra

Három új bemutatót tart a Szegedi Egyetemi Színház

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Érdemes lesz ellátogatni az előadásokra.

Tovább olvasom

Hírzóna

Felelevenítik a 100 éves szegedi szimfonikusok legszebb történeteit

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

A „Színházpártolók” a szegedi szimfonikus zenekar kettős jubileuma alkalmából látják vendégül Pál Tamást és Gyüdi Sándort.

Tovább olvasom

Közélet

Viszlát, Szélkiáltó! – Elviszik a Szeged Plaza egykor forgó szobrát

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/kibedipeter.jpg

Megjelent:

Szerző:

Letakarva várja a szobor, hogy visszavigyék alkotójához.

Tovább olvasom

Aktuál