Írjon nekünk

Sport

Vizsgálatot indított az EHF a szegedi botrány miatt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) vizsgálatot indított a vasárnapi MOL-Pick Szeged-Vardar Szkopje férfi Bajnokok Ligája-negyeddöntő utolsó percében kialakult tömegjelenet miatt.

A párharc első mérkőzését házigazdaként 31-23-ra a észak-macedón csapat nyerte, és a vasárnapi visszavágó utolsó percében már biztos volt a továbbjutása, mivel akkorra kialakult a 29-25-ös végeredmény a Szeged javára. Ekkor csetepaté alakult ki, minden játékos, illetve a szakmai stábok tagjai a pályára tódultak, percekig állt a játék.

Paprikás hangulatban ért véget a MOL-Pick Szeged – Vardar Szkopje BL-negyeddöntő (Fotó: Kovács Ferenc)

Az EHF hétfői közleménye szerint az illetékesek megvárják, amíg minden jelentés beérkezik, és csak ezután döntenek majd a fegyelmi eljárás megindításáról.

A mérkőzést követő sajtótájékoztató sem zajlott le békésen, mivel a két spanyol vezetőedző, Juan Carlos Pastor és Roberto García Parrondo szóváltása folytatódott, majd a Szeged trénere kivonult a teremből.

(MTI)

Kommentek

Sport

Márton Anita hetedik helyen zárt Nankingban

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

A szegedi sportoló 18,19 métert lökött.

Tovább olvasom

Sport

Szedeák: Budapesten fejeznék be a szezont

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

Marko Boltics szerint a szombati teljesítményüket kell megismételniük.

Tovább olvasom

Hírzóna

Meghalt Niki Lauda

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.

Megjelent:

Szerző:

70 éves volt.

Tovább olvasom

Aktuál