Hírzóna

Szegedtől Zalaegerszegig idős embereket fosztottak ki

Szegedtől Zalaegerszegig idős embereket fosztottak ki

2019. május 31., péntek
Szegedtől Zalaegerszegig idős embereket fosztottak ki

Első fokon letöltendő, illetve felfüggesztett börtönbüntetést kapott a Zalaegerszegi Járásbíróságon az a négy vádlott, aki Szegedtől Zalaegerszegig több megyében összesen kilenc idős embert fosztott ki - tájékoztatta a Zalaegerszegi Törvényszék pénteken az MTI-t.

A három nő és egy férfi 2017 tavaszán három hónap alatt kilenc idős embertől összesen több mint ötmillió forintot zsákmányolt. Kitalált ürügyekkel kéredzkedtek be a sértettekhez, a lakásban pedig elterelték a figyelmüket, hogy társuk a másik helyiségben pénz és értékek után kutasson.

Szegeden

, Cegléden, Mátészalkán, Gyöngyösön, Székesfehérváron, Nagykanizsán és Zalaegerszegen fosztottak ki időseket, a legkisebb zsákmány 200 ezer forint volt, a legnagyobb meghaladta az egymillió forintot. A Zalaegerszegi Járásbíróság az első három vádlottat bűnsegédként, csoportosan és bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntettében találta bűnösnek. Az elsőrendű vádlottat mint különös visszaesőt két év, öt év próbaidőre felfüggesztett börtönre ítélte, a szintén különösen visszaeső másodrendű vádlott négy év letöltendő börtönbüntetést kapott, harmadrendű társuk két év, három évre felfüggesztett börtönt. A negyedrendű vádlottat csoportosan és bűnszövetségben elkövetett kifosztás bűntette miatt, mint különös visszaesőt hét év letöltendő börtönre ítélte első fokon a bíróság, de a döntés egyik esetben sem jogerős még.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.