Sport

Szedeák: újabb győzelem az Alba ellen

Szedeák: újabb győzelem az Alba ellen

2019. május 8., szerda
Szedeák: újabb győzelem az Alba ellen

64–70-re nyert Székesfehérváron a Naturtex-SZTE-Szedeák a férfi kosárlabda NB I A csoportjának alsóházában. A Szeged így győztes meccsről visszatérve várhatja későbbi play-out ellenfelét, a TF Budapestet.

Egymás után másodszor sikerült legyőznie a szegedieknek az Euroliga rájátszásába is bejutó Alba Fehérvárat, habár a hazaiak kulcsjátékosaikat, így három légiósukat és Lóránt Pétert sem játszatták, viszont pályára lépett a spanyol világbajnok Carlos Cabezas, aki egy dobás után landolt szerencsétlenül, így kénytelen volt idő előtt kiállni a meccsből. A tripla vonal mögül továbbra sem sikerült fejlődnie a Szedeáknak, mindössze hármat sikerült bedobni 20 próbálkozásból, ám így is olajozottabban játszottak támadásban, hiszen 24 gólpasszt osztottak ki csapatszinten. Ebből a statisztikai mutatóból a fiatalok is kivették a részüket, Bonifert Bendegúz és Kerpel-Fronius Gáspár is 3-3-mal járultak hozzá. Goldring Bence pedig egy triplával segítette csapatát a hat pontos győzelemhez. A következőkben már csak a TF Budapest ellen játszanak a férfi kosárlabda NB I A csoportjának 2018-19-es kiírásában. Pénteken hazai pályán fogadja a Szedeák a fővárosiakat, de az már hetek óta biztos, hogy a kiesés elkerüléséért is a két csapat párharcát láthatjuk a play-outban, melynek lebonyolítása szerint összesen még legalább három meccset játszik a Szedeák, ugyanis két győzelemig tart. Mivel a tabellán jobb helyen végeztek a szegediek, így a pályaelőny is náluk van.

A Naturtex-SZTE-Szedeák az Újszegedi Sportcsarnokban fogadja a TF Budapestet pénteken 18 órakor.

Alba–Naturtex-SZTE-Szedeák 64–70 (17–19, 19–14, 14–17, 14–20)

Férfi kosárlabda NB I/A csoport, középszakasz, alsóház, 5. forduló. Székesfehérvár, 300 néző. Vezette: Benczur, Hervay, Győrfy.

Alba Fehérvár:

CABEZAS 11/6, Keller 10/6, Filipovity 9, Varga 6, Peterson 9. Csere: Tóth 13/3, Peringer 2, Seyi 4, Polster.

Vezetőedző:

Jesus Ramírez.

Naturtex-SZTE-Szedeák:

BOLTICS 9/3, Wirth 5/3, Ponjavics 11, Juhos 8, SULOVICS 13. Csere: Krapic 13, Kerpel-Fronius 2, Bonifert 1, Goldring 6/3, Révész 2.

Vezetőedző:

Andjelko Mandics.

Kipontozódott:

Krapic (40.).

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.