Közélet

Óföldeák szélesre tárta kapuit a zarándokok előtt

Óföldeák szélesre tárta kapuit a zarándokok előtt

2019. május 31., péntek
Óföldeák szélesre tárta kapuit a zarándokok előtt

A kongresszusra való készület keretében immár második alkalommal rendezték meg az Egyházmegyei Zarándoklatot és Találkozót Óföldeákon.

A Szeged-Csanádi Egyházmegye által - hagyományteremtő céllal - életre hívott

zarándoklaton

több mint 800 fő vett részt. A zarándokcsapat Földeákról hat kilométert gyalogolva érte el Óföldeákot, négy állomásos elmélkedéssel és énekekkel kísérve. A gyalogút végén az óföldeáki Szűz Mária Keresztények Segítsége Templomban a jelenlévő atyák hálát adtak hivatásukért. A zarándokok pedig – körbeállva a templomot – újabbakért fohászkodtak.

A megérkezést és a közös ebédet követően több színtéren számos program színesítette a zarándokok délutánját: hittanosok találkozója, diákok zenés és néptáncos fellépései, mozgásos ügyességi játékok, szentségimádás. „Sokakhoz eljutott a zarándoklat híre, amely az egyházmegyei identitás erősödésére is szolgált” – mondta az eseményt követően Serfőző Levente atya, a zarándoklat egyik főszervezője. – Háromszor annyian voltunk, mint tavaly. Üzenet a számunkra: van igény találkozásra.” A délután püspöki szentmisével zárult, amelyet Kiss-Rigó László megyéspüspök mutatott be. (fotó: iec2020.hu)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.