Sport

Nádas az első, Birkás és Nagy a második helyen zárt a szolnoki rangsorolón

Nádas az első, Birkás és Nagy a második helyen zárt a szolnoki rangsorolón

2019. május 12., vasárnap
Nádas az első, Birkás és Nagy a második helyen zárt a szolnoki rangsorolón

Tótka Sándor 200 méter egyesben és Nádas Bencével 500 méter párosban is nyerni tudott szombaton a kajakosok és kenusok idei első versenyén, a Szolnokon zajló úgynevezett rangsoroló viadalon. Birkás Balázs 200 méteren végzett a második helyen, C-1 200-on is egy szgedi, Nagy Bianka szintén másodikként zárt.

A harmadik férfi számban, kenu kettes 1000 méteren a Kiss Balázs, Dóri Bence duó diadalmaskodott a Hajdu Jonatán, Mike Róbert egység előtt. A nőknél az ötszörös olimpiai bajnok Kozák Danuta távollétében Csipes Tamara győzött kajak egyes 500 méteren, míg az új ötkarikás számban, kenu egyes 200 méteren Lakatos Zsanett lett az első. A vasárnapig tartó versenynek nincs igazi tétje, de az indulók a két hét múlva ugyanitt sorra kerülő első válogató előtt felmérhetik, hogy hol tartanak a felkészülésben a riválisokhoz képest. Az Európa-bajnokságot június második felében, a minszki Európa Játékok keretében rendezik, míg az év fő versenye augusztus 21-25-én az olimpiai kvalifikációs világbajnokság lesz Szegeden.

Eredmények: férfiak:

K-1 200 m: 1. Tótka Sándor (UTE) 34.917 mp 2. Birkás Balázs (NKM Szegedi VSE) 35.417 3. Apagyi Levente (Fémalk Bomba AVSE) 35.495 K-2 500 m: 1. Nádas Bence, Tótka Sándor (NKM Szegedi VSE, UTE) 1:31.270 p 2. Noé Bálint, Ilyés Róbert (Budapesti Honvéd SE) 1:32.603 3. Koleszár Mátyás, Németh Viktor Máté (Budapesti Honvéd SE) 1:32.903 C-2 1000 m: 1. Kiss Balázs, Dóri Bence (Dunaferr SE, UTE) 3:36.385 2. Hajdu Jonatán, Mike Róbert (Dunaferr SE, KSI SE) 3:37.424 3. Sáfrán Mátyás, Bakó Tamás (KSI SE) 3:37.474

nők:

K-1 500 m: 1. Csipes Tamara (Budapesti Honvéd SE) 1:49.734 2. Gazsó Alida Dóra (KSI SE) 1:50.528 3. Hagymási Réka (Budapesti Honvéd SE) 1:51.395 C-1 200 m: 1. Lakatos Zsanett (UTE) 49.190 mp 2. Nagy Bianka (NKM Szegedi Vízisport SE) 49.723 3. Kisbán Zsófia (Lágymányosi Spari Vízisport) 50.534

(MTI)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.