Írjon nekünk

Hírzóna

Két lány rabolt ki egy harmadikat Makón

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Két órán belül elfogták a rendőrök azt a két fiatal lányt, akik erőszakkal vették el alkalmi ismerősük mobiltelefonját és pénztárcáját Makón. Rablás miatt kell felelniük – közölte a megyei rendőr-főkapitányság.

A feltételezett elkövetők a belvárosban szólították meg a hazafelé tartó fiatalkorú sértettet, akit egy darabon elkísértek. Egy félreeső helyen az egyik gyanúsított rángatni kezdte, és azt követelte tőle, hogy adja át a mobiltelefonját, amit a lány az erőszak hatására meg is tett. Eközben társa elvette a sértett pénztárcáját. Ezt követően távoztak a helyszínről.

A rendőrök rövid időn belül megállapították a feltételezett elkövetők személyazonosságát, akiket előállítottak a Makói Rendőrkapitányságra. Ellenük rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. Kihallgatásukon beismerték a cselekmény elkövetését.

A nyomozók a fiatalkorú gyanúsítottakat őrizetbe vették és az illetékes ügyészségen előterjesztést tettek letartóztatásuk indítványozására.

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Százötvenezredik ügyfelét fogadta a csongrádi kormányablak

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Az integrált ügyfélszolgálat 2015 márciusában kezdte meg a működését a járásszékhelyen.

Tovább olvasom

Egészség

Új egészségügyi eszközökkel gyarapodik Maroslele

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A vidékfejlesztési programnak köszönhetően 8,6 millió forintos támogatást nyert a község.

Tovább olvasom

Közlekedés

Erre számítsunk hétvégén a megye határátkelőin

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Röszkén akár három órát is várakozhatunk.

Tovább olvasom

Aktuál