Politika

Így értékelték az ellenzéki pártok az EP-választást

Így értékelték az ellenzéki pártok az EP-választást

2019. május 26., vasárnap
Így értékelték az ellenzéki pártok az EP-választást

Az LMP országgyűlési frakcióvezető-helyettese, Schmuck Erzsébet kijelentette vasárnap este: az emberek tudják, a jelenlegi választásnak nagyobb a tétje, mint a korábbiaknak. A Jobbik szóvivője, Szilágyi György elmondta, pártja minden eredménynek örül. Fekete Győr-András, a Momentum elnöke szerint a részvételi arány a demokrácia sikere. Az MSZP nehezen magyarázza, hogy mandátumot veszthettek. 1 százalék fölötti eredményének örül a Mi Hazánk Mozgalom. Nem lepte meg a DK-t a magas részvételi arány. Thürmer Gyula szerint a Munkáspárt elérte célját. Az MKKP-nak oké az eredmény.

LMP

Schmuck Erzsébet, az LMP frakcióvezető-helyettese vasárnap este Budapesten, pártja eredményváró rendezvényén kijelentette: az emberek tudják, a jelenlegi választásnak sokkal nagyobb a tétje, mint a korábbiaknak volt.Az Európai Parlament magyar tagjainak választásán 18.30-ig a jogosultak 41,74 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda (NVI) adatai szerint. Az LMP egy helyre mindenképp számít - mondta Schmuck Erzsébet, hozzáfűzve: egy mandátummal is elérhetnek eredményeket az EP-ben, hiszen Nyugat-Európában jelentősen megerősödtek a zöld pártok, így az LMP "sokkal nagyobb frakcióba ülhet be", mint eddig.Idézve pártja választási szlogenjét, reményét fejezte ki, hogy az emberek tudják, "Európa zöld lesz, vagy nem lesz", vagyis érzik az olyan sorskérdések súlyát, mint a klímaváltozás.Az LMP a részvétel pártján áll - fogalmazott a párt országos elnökségének titkára. Kanász-Nagy Máté emlékeztetett arra az előzetes felmérésre, amely 40 százalék feletti részvételi arány mellett az LMP bejutását jelezte előre az Európai Parlamentbe.Az LMP Budapesten, egy dunai rendezvényhajón várja az EP-választás eredményét.

Jobbik

Pártja eredményváróján, Budapesten Szilágyi György kijelentette: minden eredménynek örülnek, hiszen a párt létét veszélyeztető időszak volt az elmúlt egy év, "hiszen a Fidesz mindent megtett azért, hogy elsöpörjön minket az útból"; ide sorolta a számvevőszéki bírságokat és azt a "médiahadjáratot", amelynek következtében végül kétszáz sajtóperben nekik adott igazat a bíróság.Azt mondta: ha alatta is maradna EP-választási eredményük a tavaly tavasszal, az országgyűlési választáson elértnek, a legerősebb ellenzéki párt marad a Jobbik, hiszen mindezek a megméretések "különböző választási metódusokat jelentenek". Aki hisz a demokráciában, annak külön öröm, hogy a választópolgárok élnek a jogukkal, és elmennek szavazni - értékelte a magas részvételi arányt Szilágyi György. Az Európai Parlament magyar tagjainak választásán 18.30-ig a jogosultak 41,74 százaléka adta le szavazatát a magyarországi szavazókörökben a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint.

Momentum

Minél magasabb a részvétel, az annál nagyobb siker a demokráciának, mondta a TV2-nek Fekete-Győr András, a Momentum elnöke. A magas részvétel miatt bizakodó. A mozgósítás szerinte erőn felül sikerült, bár plakátjaik nem voltak, mert a kormányközeli cégek nem adtak helyet nekik. „De rengeteg helyen ott voltunk, én magam is egész nap osztottam a szórólapokat” –mondta. A magas részvételi aránynak a párt listavezetője, Cseh Katalin is örült.

MSZP

Harangozó Tamás, a párt általános frakcióvezető-helyettese az Indexnek nyilatkozott. "Az exit poll eredmények olyan nagyon nagy meglepetést nem hoztak, tehát nagyjából azt mondják, amit a felmérések 90 százaléka is. Mi nyilván nagyon szeretnénk, vagy szerettük volna, hogy Jávor Benedek is bejusson az Európai Parlamentbe, ezt értékelnénk sikerként, de egyelőre ezzel várjuk meg a hivatalos eredményeket" – mondta. Az MSZPáltalános frakcióvezető-helyettese szerint az önkormányzati választásokra való, hónapok óta tartó felkészülést nem érintheti a mai eredmény, hiszen a helyi erők rengeteg helyen megállapodtak. A hírportál kérdésére, hogy az esetleges ellenzéki erőviszony-változások nyomán számít-e mégis konfliktusra, Harangozó azt mondta, hogy nyilván érezheti egyik vagy másik párt azt, hogy akkor most felrúgna kialakult együttműködéseket, de a helyi közösségek állapodtak meg, és nyilván nem rajonganának egy ilyen, az országos politikából érkező döntésért

Mi Hazánk Mozgalom

"1 százalék fölötti eredmény már sikernek tekinthető egy olyan alulról szerveződő pártnál, mely pusztán kilenc hónapja alakult meg. Kilenc hónap arra elegendő, hogy egy magzat kifejlődjön az anyaméhben. Kilenc hónap alatt felépült a Mi Hazánk Mozgalom. Nincs is példa rá az elmúlt évtizedekből, hogy egy párt ilyen rövid idő alatt megvesse a lábát. A balliberális össztűz és cenzúra ellenére folyamatosan erősödünk, három év múlva megkerülhetetlen erő leszünk" – közölte Toroczkai László pártja.

DK

A párt budapesti eredményváró rendezvényén Gréczy Zsolt kérdésre válaszolva úgy fogalmazott: lehetett számítani a negyven százalék körüli részvételre, mert az utóbbi napok közvélemény-kutatásai ezt vetítették előre. A magyarok jelentős része megérezte, hogy a választásnak mind Magyarország, mind az Európai Unió jövője szempontjából nagy a tétje - közölte. A kontinensen zajló teljes választást értékelve kijelentette, hogy Európa népei, az EU országai kiálltak az erős és egységes Európai Unió mellett. Európa szinte valamennyi országában a konzervatív, baloldali, liberális és zöld pártok szereztek többséget - hangsúlyozta. A populizmussal, szélsőséges gondolkodással és Európa szétverésével próbálkozó pártok marginálisak maradtak vagy teljesen visszaszorultak - fogalmazott.

Munkáspárt

A politikus úgy fogalmazott, a listaállítással lehetőséget tudtak teremteni az embereknek arra, hogy egy baloldali nemzeti ellenzéki program szavazzanak. Avasárnapi európai parlamenti (EP-) választáson a Nemzeti Választási Iroda adatai szerint a szavazatok 99,9 százalékának összeszámlálása után a Munkáspárt a leadott szavazatok 0,42 százalékát, 14 385 szavazatot tudott begyűjteni. Thürmer Gyula szerint pártja stratégiai helyzete nem változott, és a mostani voksoláson a tavalyi országgyűlési választásokhoz képest még előrelépés is történt."A baloldal megszűnt létezni a magyar politikai életben" - értékelte az eredményeket. Azt mondta, a Demokratikus Koalíció nem baloldali, hanem liberális pártként jelent meg a 2019-es európai parlamenti választáson, így a Munkáspárt maradt az egyetlen jelentős baloldali párt a politikai színtéren.

Magyar Kétfarkú Kutyapárt

Kovács Gergely úgy fogalmazott: "nekünk oké az eredmény". A közvélemény-kutatások alapján nagyjából ilyen eredményre számítottak, nagy meglepetés nem történt - tette hozzá. Közölte, a párt jobb eredményt ért el, mint a 2018-as országgyűlési választáson. Ezek szerint "van értelme annak, amit csinálunk" - mondta Kovács Gergely. Ugyanakkor ironikusan arról beszélt, hogy mivel a 2,63 százalékos eredménnyel nem kerültek be az Európai Parlamentbe, azonnal felfüggesztik tagságukat az EP-ben. "Elegünk van abból, hogy a magyar embereknek az Európa Parlament mondja meg, hogy ki jusson be az Európai Parlamentbe" - fogalmazott Kovács Gergely.

Cikkünk folyamatosan frissül.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.