Gazdaság

Debrecen a beruházási bajnok - És mi jött Szegedre?

Debrecen a beruházási bajnok - És mi jött Szegedre?

2019. május 22., szerda
Debrecen a beruházási bajnok - És mi jött Szegedre?

Beruházási bajnoknak nevezte Debrecent a külgazdasági és külügyminiszter kedden az Aföldi Tej Kft. sajt- és porítóüzemének átadásán, a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

SzijjártóPéter elmondta: az elmúlt években a várost érintő 25 beruházást jelentettek be, amivel 8142 új munkahely jött létre Debrecenben és 544 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg. Jelenleg is tíz további, a várost érintő beruházásról tárgyal a HIPA, a tárca fejlesztési ügynöksége - tette hozzá. Az Alföldi Tej Kft. debreceni üzemének 2017 óta tartó, összesen 15 milliárd forintos beruházásához, amellyel 181 új munkahelyet létesítettek, a kormány 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott - emelte ki a külgazdasági miniszter. Debrecenben olyan modern, automatizált technológia bevezetésére került sor, amelynek nyomán az Alföldi Tej a rendkívül kemény versenyt is tudja állni a hazai és a nemzetközi piacokon is - mondta. Hozzátette: a fejlesztés eredményeként 8500 tonna trappista és gouda sajtot, illetve 7000 tonna porított terméket tudnak előállítani Közép-Európa legmodernebb porító üzemében.

Szijjártó Péter azt mondta, a kormány nagymértékű készpénztámogatását az is indokolja, hogy az Alföld Tej a mai napig az egyetlen olyan tejtermelő csoport, amelynek a tulajdonosai 100 százalékban magyar tejtermelők, és az egyetlen olyan vállalat, amely 100 százalékban magyar tejtermelők által előállított tejet használ fel.

Debrecen a magyar tejipar egyik központja - hangoztatta. Szijjártó Péter szerint a debreceni beruházás annak is bizonyítéka, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik: a magyar vállalatok olyan területeken is tudják állni a versenyt, ahol egyre szigorúbb, egyre kifinomultabb elvárásoknak és előírásoknak kell megfelelni. Hozzátette: az áfa-csökkentés is szerepet játszott abban, hogy a komoly kihívásokat jelentő uniós tejkvóta 2015-ös megszüntetése után a magyar tejtermelők magukra találtak, és "ma már ott tartunk, hogy a tavalyi esztendőben a tejfeldolgozás, tejtermelés értéke Magyarországon elérte a 300 milliárd forintot, az első negyedében pedig a tejipar 8 százalékos növekedést tudott felmutatni. "Ma már ebben az iparágban 7000 magyar ember dolgozik és versenyképességünket bizonyítja, hogy tavaly majdnem 400 ezer tonna magyar tejet adtak el nemzetközi piacokon" - mondta SzijjártóPéter Debrecenben. Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelkedő eseménynek nevezte a beruházást a város gazdaságfejlesztésében, mert néhány évvel ezelőtt csaknem megszűnt a tejipar Debrecenben. A város, a cég tejtermelő tulajdonosai azonban összefogtak, és ma már ismét meghatározó része a tejüzem a város élelmiszeriparának. Az önkormányzat 120 millió forint támogatást nyújtott a 181 új munkahelyet jelentő beruházáshoz - tette hozzá.

(MTI)

   

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.