Politika

Botka László a lakosság megadóztatására készülhet Szegeden a Fidesz szerint

Botka László a lakosság megadóztatására készülhet Szegeden a Fidesz szerint

2019. május 2., csütörtök
Botka László a lakosság megadóztatására készülhet Szegeden a Fidesz szerint

Ezerrel rúgta be a kampánymotort Botka László május 1-én,

azonnal 450 millió forintot elígérve

. A Fidesz közleményben reagált minderre, mert szerintük a számolatlan ígérgetés helyett inkább át kellene dolgozni az önkormányzat helyi vállalkozásokat érintő adóterheit, illetve koncepcióját. Ezek miatt ugyanis - a Fidesz szerint - vállalkozások mennek tönkre Szegeden. Az

önkormányzat propaganda lapja alapján

a Fidesz azt feltételezi,

Botka László most arra készül, hogy megadóztassa a szegedieket is, nem csak a helyi cégeket, amelyek munkát adnak a szegedi családoknak.

- Az elmúlt évek és évtizedek alatt rendre kiderült, hogy amivel a szocialisták vádoltak meg másokat, pontosan azokat követték el ők maguk. Most tehát alapos okunk van feltételezni, hogy Botka László helyi adóemelésre készül és a lakosságot is megsarcolná – mondta Tápai Péter. A helyi Fidesz alelnöke szerint Szeged nagy bajban van, és miközben a szűk városvezetést is már a börtön fenyegeti a korrupciós ügyek miatt (

ahogy elsőfokon el is ítélték őket

), addig a város az utolsók között kullog az országban. Szeged sajnos lemaradt szinte az összes nagyvárostól, jelentős munkahelyteremtő cégek nem jöttek a városba, de

Botka László nem is akarja, hogy jöjjenek

– részletezte Tápai.

"A Fidesz határozottan elutasítja és ellenzi, hogy Botka László a lakossággal fizettesse meg saját lustaságát, gyávaságát és azt, hogy lélegeztetőgépre kapcsolta Szegedet"

– jelentette ki az alelnök, aki azt mondta, ők mást javasolnak. - Érzékeny pontot érinthetett a tegnapi közleményünk, különösen az a része, amely a jelenlegi városvezetés iparellenes politikájának hozadékára világított rá. Sokszor elmondtuk már, de rögzítsük most is! Fő problémánk az, hogy

egy ilyen adottságokkal rendelkező város, mint Szeged nagyságrendekkel több minőségi munkahelyet teremtő vállalkozást lenne képes bevonzani. Ha több termelő vállalkozás lenne a városban, több iparűzési adója lenne az önkormányzatnak, amiből több támogatást tudna nyújtani, mint jelenleg, akár az időseknek, akár a fiataloknak

– emelte ki Tápai. Hozzátette: természetesen a kormányzati politikával összhangban a lehető legtöbb támogatást kívánja megadni a fiataloknak, a családosoknak, az időseknek is a Fidesz Szegeden.

(Ennek részleteit hamarosan mindenki megismerheti majd a Szeged 2030 programból - a szerk.)

"Amit Botka László most sikerként próbál bemutatni, az valójában a mélypont".

Ha pedig a hasonló méretű - esetleg rosszabb adottságú - városokkal vetjük össze Szeged teljesítményét, akkor láthatjuk, hogy

Szeged Botka vezetése alatt gödörbe került

, versenytársaink

állva hagytak ott a rajtnál

– zárta az alelnök.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.