Politika

Az Európai Néppárt adja a legnagyobb frakciót az exit pollok szerint

Az Európai Néppárt adja a legnagyobb frakciót az exit pollok szerint

2019. május 26., vasárnap
Az Európai Néppárt adja a legnagyobb frakciót az exit pollok szerint

A várakozásoknak megfelelően az Európai Néppárt (EPP) adhatja majd a legnagyobb frakciót az Európai Parlamentben (EP) a választásokról közzétett exit pollok vasárnap esti első összesítése szerint. A szociáldemokraták (S&D) a második helyre futhatnak be.

Az EP mandátumbecslése alapján a konzervatív erőket tömörítő pártcsalád 173 képviselőt küldhet az Egyesült Királyság európai uniós kilépésének halasztása miatt a ciklus elején ismét 751 tagú testületbe.A második helyezett szociáldemokratáknak (S&D) az összesítés szerint 147 mandátumuk lehet.A liberális frakciónak (ALDE) Emmanuel Macron francia elnök pártjával együtt 102 mandátuma lehet.A zöldek frakciója 71 tagú lehet, s így megelőzné a jelenlegi harmadik legnépesebb képviselőcsoportnak számító Európai Konzervatívok és Reformereket (ECR), amely a brit kormánypárttal kiegészülve 58 helyre számíthat ebben a régi-új konstellációban. A hatodik legnagyobb frakció 57 képviselővel a Matteo Salvini olasz belügyminiszter által létrehozott, radikális jobboldali Népek és Nemzetek Európai Szövetsége, amelynek elődje a Szabadság és Nemzetek Európája (ENF) volt.Ezt követi 56 képviselői hellyel az olasz Öt Csillag Mozgalom és a Nigel Farage vezette Brexit Párt szövetsége, amely eddig Szabadságjogok és Demokrácia Európája Mozgalom (EFDD) néven működött. A legkisebb frakciót a patkó bal szélén ülő Egyesült Európai Baloldal - Északi Zöld Baloldal (GUE-NGL) fogja adni, előreláthatólag 42 mandátummal.A függetlenként politizálóknak nyolc mandátumot jósolt az EP, az "egyéb" kategóriába pedig 37 képviselőt soroltak, róluk egyelőre nem tudni biztosan, hogy melyik frakcióba fognak beülni, ha egyáltalán valamelyikbe. Külön csoport létrehozásához minimum 25 képviselőnek kell megállapodnia legalább hét uniós tagállamból.Az előzetes adatok szerint átlagosan körülbelül 49-52 százalékos volt a részvétel, ami magasabb, mint az elmúlt húsz évben bármikor. Legutóbb, 2014-ben ez a szám 42,61 százalék volt - jelentette be az Európai Parlament szóvivője a brüsszeli eredményvárón.Jelenleg az EPP-nek 217, az S&D-nek 186, az ECR-nek 75, az ALDE-nak 68, a zöldeknek és a GUE-NGL-nek 52, az EFDD-nek 41, az ENF-nek 37 képviselője van.A frakciók közötti erőviszonyok kihatással lehetnek a jogalkotási eljárások mellett az Európai Bizottság elnökének és tagjainak jóváhagyására is, illetve az EP-s szakbizottságoknak is tükrözniük kell a testület politikai összetételét.

Románia

A Krónika hírportál szerint Romániában átlépte az RMDSZ az ötszázalékos küszöböt. A kormányzó Szociáldemokrata Párt (PSD), valamint az ellenzéki Nemzeti Liberális Párt (PNL) szinte fej-fej mellett állnak.

Szlovákia

A Magyar Közösség Pártja közel került a bejutási küszöbhöz, ugyanis 4,96 százalékon mérték.A szlovák–magyar vegyes Híd-Mostot úgy tűnik, elsodorta az alig burkoltan a magyar himnusz éneklése elleni törvény – szerintük „véletlen” – első körös megszavazása. Hiába próbáltak utólag szépíteni, 2,6 százalékkal szerepelt le az eddig az MKP-nál általában jobban teljesítő párt – adta hírül az Index.

Franciaország

Franciaországban Emmanuel Macron pártjánál többen támogatták Marine Le Pen Nemzeti Gyűlés nevű pártját. Az Origo értesülései szerint utóbbit 24 százalék támogatta, Macronékat pedig 22,5 százalék.

Lengyelország

A Jog és Igazságosság(PiS) győzelme az európai parlamenti (EP) választáson bizonyítja, hogy a lengyelek nemcsak Lengyelországban, hanem Európában is akarnak változást - kommentálta az előre jelzett választási eredményt Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő.A becsült részvételi arány a lengyel EP-választáson 43 százalékot tett ki, ami közel kétszer annyi, mint az előző, 2014-es EP-választáson (24 százalék).

Németország

A német Infratest adatai alapján úgy tűnik, a Grüne az EP-választás német győztese – adta hírül a Privátbankár. Németországban nincsen bejutási küszöb, ezért ezek a pártok szinte biztosan ott lesznek az EP-ben, míg egyes előrejelzések a kalózpártnak (Piraten) is várnak egy helyet. Az exit-poll eredmények listája, zárójelben azzal, hogy a pártok képviselői melyik frakcióba ülnek be:

  • CDU/CSU (EPP): 27,5 százalék
  • Grüne (G/EFA): 20,5 százalék
  • SPD (S&D): 15,5 százalék
  • AfD (EFDD): 10,5 százalék
  • Linke (LEFT): 5,5 százalék
  • FDP (ALDE): 5,5 százalék
  • Partei (NI): 2,5 százalék
  • FW (ALDE): 2 százalék

Ugyan a CDU/CSU a választást behúzta, eredmény tekintetében sokat gyengültek, hiszen 7,3 százalékkal rosszabbul teljesítettek, mint 2014-ben. A legnagyobb vesztes az SPD, a korábban Martin Schulz által vezetett szociáldemokrata párt 11,8 százalékkal gyengült.

Nagy-Britannia

Nagy-Britanniában a Britain Elects előrejelzése alapján Nigel Farage pártja, a Brexit Párt nyerhet óriásit – írja az Index. Az alábbiak szerint alakulhat az eredmény a szigetországban:

  • Brexit Párt: 31,6 százalék - 24 hely
  • Munkáspárt: 19,1 százalék - 15 hely
  • Liberális Demokraták: 18,9 százalék - 14 hely
  • Konzervatív Párt: 12,4 százalék - 10 hely
  • Zöldek: 9,8 százalék - 4 hely

Írország

Írországban az uniópártiak nyertek – írja a Mandiner. A hírportál beszámolója szerint az országosan csak 9 százalékon álló Zöld Párt a dublini választókerületben 23 százalékon teljesített, ezzel megverve a kormánypártot.

  • Fine Gael 23 százalék
  • Fianna Fáil 23 százalék
  • Sinn Féin 12 százalék
  • Greens 9 százalék
  • Labour 6 százalék
  • Social Democrats 3 százalék
  • Solidarity - People Before Profit 2 százalék
  • Independent Alliance 2 százalék

Svédország

A várakozásoknak megfelelően a kormányzó szociáldemokraták kaphatják a legtöbb szavazatot Svédországban, az exit poll szerint 25,1 százalékot érnek el – tájékoztatott az Index. A jobbközép Mérsékelt Párt 17,6 százalékkal megelőzheti a szélsőjobboldali Svéd Demokratákat, akik 16,9 százalékon végezhetnek.

Görögország

Görögországban az Új Demokrácia fog győzni – számolt be az Index. A várakozásoknak megfelelően 34 százalék körüli támogatottságot jósolnak a pártnak, ahatalmat 2015-ben megszerző Sziriza 27 százalékkal a második helyen végezhet. A szocdemeket a Mozgalom a Változásért képviselheti, őket 8 százalékra becsülték, míg a szélsőjobboldali Arany Hajnalt és a kommunista KKE-t egyaránt 6 százalékra mérték.

Hollandia

Hollandiában nagy meglepetésre a Munkáspárt nyerhetett – írja a Mandiner. A szavazás várható eredménye szerint a PvdA 5 képviselőt küldhet az EP-be, amásodik Mark Rutteminiszterelnök jobboldali liberális pártja lett 4 székkel, és szintén 4 szék jut a kereszténydemokratáknak.Thierry Baudet FvD pártja 3 helyet nyerhet.Szintén 3 helyet kaphat az EP-ben Judith Sargentini pártja, a Zöld Baloldal. A balliberális D66 párt 2, és az ortodox protestánsok pártja szintén 2 helyet szerezhet. Geert Wilders Szabadságpártja az eddigi 4-ről 1 EP-képviselői helyre esett vissza a választáson.

További részletek hamarosan.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.