Közélet

Szita Károly: A magányos farkasok ideje lejárt

Szita Károly: A magányos farkasok ideje lejárt

2019. április 29., hétfő
Szita Károly: A magányos farkasok ideje lejárt

A május 26-i európai parlamenti választások tétje, hogybevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői lesznek az Európai Uniónak– ezt Szita Károly mondta Szegeden, a Fidesz országjáró körútjának egyik állomásán. AMegyei Jogú Városok Szövetségének elnöke szerint a mostani voksolásnak sokkal nagyobb a jelentősége, mint bármikor eddig, mert – mint mondta – az előttünk lévő évtizedekről döntünk majd.

A május 26-i európai parlamenti választásokat megelőzően a Fidesz országszerte kétszáz helyszínen tart fórumot. Hétfőn Szita Károly, Kaposvár polgármestere, aMegyei Jogú Városok Szövetségének elnöke a szegedi Gál Ferenc Főiskola Klebelsberg Terémben szép számban összegyűltek előtt sorsdöntőnek nevezte a közelgő választást. Úgy fogalmazott, „Európa jövőt választ magának”.

Szita Károly, Kaposvár polgármestere, aMegyei Jogú Városok Szövetségének elnöke tart fórumot a szegedi Gál Ferenc Főiskolán 2019. április 29-én (fotó: Kovács Ferenc)

„A pártpolitkán felül sokkal súlyosabb kérdésekről fogunk dönteni május 26-án, a választásnak sokkal több a tétje, mint egy poltikai versengés. A tét nagyon egyszerű: bevándorláspárti vagy bevándorlásellenes vezetői lesznek az Európai Uniónak. Ez kell, hogy meghatározza a gondolkodásunkat, amikor elmegyünk voksolni. Arról fogunk dönteni, hogy Európa maradjon-e az európaiaiké vagy adjuk át a helyünket más kultúrából érkező tömegeknek” – fogalmazott a politikus, aki szerint most minden eddiginél nagyobb a tét, és ha most hibázunk, akkor azt rövid távon nem fogjuk tudni kijavítani. „Minden választásnak más volt a téje, de egyetlen olyan sem volt, amely az előttünk lévő évtizedekről szólt" – mondta, majd az Eurobarométer felmérésére hivatkozva hozzátette: Európában ma a legfontosabb téma a bevándorlás és a terrorizmus. „Ez határozza meg az európai uniós országokban a közbeszédet. Korábban beszéltünk a munkanélküliségről, a gazdaságról, az inflációról, az árak emelkedéséről, de most ha megkérdezik egy európai polgárokat, akkor jelentős többségük azt mondja, számára a legfontosabb a bevándorlás és a terrorizmus kérdése.”

Szita Károly csodálatos lehetőségekkel teli városnak nevezte Szegedet, amely azonban nem tart ott, ahol tarthatna. Szerinte Kaposváron sokkal nagyobb dinamizmust lehet érzékelni, holott a somogyi megyszékhely kisebb léptékű, szerencsétlenebb a fekvése, nincsenek határkapcsolatai és még az autópálya is elkerüli. „Én nem itt élek, messziről nézem a szegedi történéseket, de egész biztos vagyok benne, hogy a lehetőségek töredeke sem lett még kihasználva”– mondta. Szita Károly meggyőződése, hogy egy város akkor tud sikeres lenni, ha a döntések nem a négy fal között, hanem közösen születnek a helyiekkel, és azokról meg is kérdezik őket. "A polgármesternek csak az a dolga, hogy ezeket a véleményeket szintetizálja, és ebből alkosson egy programot. Csak a többség tudja meghozni a bölcs döntést, a magányos farkasok kora régen lejárt.”

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.