Közélet

Notre-Dame: hol volt eddig ez a rengeteg pénz?

Notre-Dame: hol volt eddig ez a rengeteg pénz?

2019. április 18., csütörtök
Notre-Dame: hol volt eddig ez a rengeteg pénz?

Hétfő este kigyulladt Európa egyik legjellegzetesebb és talán legfontosabb kulturális emléke,a Notre-Dame. Párizs ikonikus nagytemploma hatalmas lángoszloppal égett a város közepén, majd turisták és párizsiak ezrei vehették videóra, ahogy a templom huszártornya megadja magát a hőnek és egyszerűen leborul.

A

24.hu összeállításából

kiderül, hogy azok is szívesen adakoznak a székesegyház újjáépítésére, akiknek még pénzük sincs.

Szívesen adnak

Egy nappal a tragédia után már rengeteg pénzt szedtek össze a Notre-Dame újraépítésére.

Majdnem egymilliárd dollár

, vagyis háromszáz milliárd forint gyűlt össze. Csak érzékeltetni szeretném, hogy ez mennyire sok pénz: tavaly Budapest teljes költségvetési bevétele 254 milliárd forint volt, a kiadásai pedig valamivel kevesebb, mint 380 milliárd forintot tettek ki. Ugyan Budapest költségvetése a gazdasági súlyához képest nagyon kevés, de így is összejött egy nap alatt annyi pénz, amennyiből a magyar főváros egy évig működik.

Olyanok is adnak, akik adót sem szívesen fizetnek

Senki nem tud csak úgy elsétálni egy jó céges társadalmi felelősségvállalás-kampány mellett. Az Apple viszonylag híres az adóoptimalizálási technikáiról,

Tim Cook

vezérigazgató mégis

bejelentette

, hogy támogatják a rekonstrukciót. Ugyanígy tett még egy rakás divatcég a Diortól a Chanelig.

Sőt, olyanok is adnak, akiknek pénze sincs

A magyar városok közül először a szocialista Szeged jelentkezett be azzal, hogy adnak körülbelül hárommillió forintnyi pénzt a Notre-Dame-ra. Később a narancssárga Debrecen ezt megtriplázta. A legérdekesebb viszont Pécs volt. Erről a városról érdemes tudni, hogy a gyakorlatban évek óta csődben van, nem is egyedül dönt a saját költségvetéséről,

Páva Zsolt

pedig csak

azt tudta bejelenteni,

hogy Pécs a Notre-Dame rendelkezésére bocsátja a híres restaurátorait, vagy bármi mást, amivel segíteni tudnak. További részletek

ITT

olvashatók.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.