Közélet

Megnyitnak a forgalom előtt három utcát Újszegeden

Megnyitnak a forgalom előtt három utcát Újszegeden

2019. április 10., szerda
Megnyitnak a forgalom előtt három utcát Újszegeden

Hamarosan újra járható lesz a Vellay Imre, a Vánky József és a Szögi József utca Újszegeden, már a táblákat és a gömbtükröket szerelik. Többen viszont ellenzik ezt: szerintük nem alkalmas az úttest forgalom lebonyolítására, balesetekhez vezet majd az intézkedés - olvasható a Délmagyar cikkében.

A lap szerinta körzet képviselője, Berkesi Ottó elmondta, évek óta húzódik a probléma, az utcák megnyitását korábban többen azzal ellenezték, hogy közgyűlési határozat és jogszabály is tiltja. Kiderült, a törvény csak új építésű úttestre vonatkozik, a határozatra pedig ugyan többen emlékeznek az önkormányzatnál, de nincs nyoma. Sok lakó azonban nem örül a fejleményeknek.Battancs Szilveszter háromgyermekes apukaként elfogadhatatlannak tartja az intézkedést, mert ha újra forgalom lesz az utcájukban, akkor elkerülhetetlen lesz a baleset, hiszen a kapujukból egyből az úttestre lépnek majd. Hozzátette, családjával néhány évvel ezelőtt azért vették meg a Vánky sarkán lévő házat, mert nyugalom volt, de szerinte az úttest nem alkalmas közlekedésre. További részletek

ITT

olvashatók.

(Kiemelt kép:Kuklis István)

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.