Hírzóna

Megkarmolt és meglopott egy idős férfit egy nő Szegeden

Megkarmolt és meglopott egy idős férfit egy nő Szegeden

2019. április 3., szerda
Megkarmolt és meglopott egy idős férfit egy nő Szegeden

A Szegedi Rendőrkapitányság nyomozói befejezték az ügy vizsgálatát azzal a helybeli nővel szemben, aki elvette egy idős férfi pénzét a külvárosban.

A 29 éves nő január 29-én 11 óra körül szóba elegyedett a sértettel, akinek a nyitott táskájában meglátta a pénztárcáját, amelyet megpróbált elvenni. Az idős férfi megragadta a feltételezett elkövető kezét, hogy megakadályozza ebben. A nő ekkor megkarmolta a sértett arcát, kiszabadította magát és a tárcával elfutott. Útközben a bankjegyeket kivette, a többit eldobta. A férfi az eset során könnyebben sérült. A rendőrök a bejelentéstől számított egy órán belül azonosították, elfogták, majd előállították a feltételezett elkövetőt, aki gyanúsítotti kihallgatása során elismerte tettét. Ellene rablás bűntettének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A nyomozók a nőt őrizetbe vették és az ügyészség kezdeményezésére a bíróság elrendelte a letartóztatását. A Szegedi Rendőrkapitányság a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az ügy iratait a napokban átadta az ügyészségnek.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.