Írjon nekünk

Hírzóna

Látogatóközpontot építenek a makói ortodox zsinagógánál

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Látogatóközpontot alakítanak ki a makói ortodox zsinagógánál és új út vezet majd a város ortodox zsidó temetőjéhez – tájékoztatta a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége az MTI-t.

A közlemény szerint az egykori északkeleti, illetve délkeleti régió magyar zsidó közösségei világviszonylatban is híresek voltak, számos ma is élő haszid irányzat viseli egykori szülőhelye, egy-egy magyar város, falu nevét. Ezeken a településeken a mai napig megtalálhatóak a valaha itt élt haszid vezetők és “csodarabbik” sírjai, sőt némely településen még állnak az egykori zsinagógák, tanházak vagy akár a rituális fürdők romjai.

Évente számos alkalommal érkeznek Magyarországra vallásos zsidó turistacsoportok, elsősorban Izraelből és az Amerikai Egyesült Államokból.

A kormány támogatásával 1,4 milliárd forintos európai uniós forrásból a Magyar Zsidó Örökség Útja Kelet-Magyarországon elnevezéssel indult program célja olyan hosszú távon is fenntartható idegenforgalmi szolgáltatások létrehozása, amelyek megőrzik és bemutatják az északkeleti régió, valamint Makó város zsidóságának háború előtti kulturális, vallási és történelmi örökségét.

Farkas Éva Erzsébet (Fidesz-KDNP) polgármester szerint a látogatóközpont kialakításával, valamint a kapcsolódó egyéb szolgáltatások fejlesztésével tovább bővülhet a város szakrális turisztikai kínálata, melyhez nagyban hozzájárult a kormány által nyújtott támogatás az emlékhely környezetének rendezésére.

A makói ortodox zsinagógát 2002-ben felújították, a program részeként ezért elsősorban állagmegóvási munkákra kerülhet sor. Ennek részeként az épület vízszintes falszigetelését is pótolják. Egy kis látogatóközpontot alakítanak ki, és a környezetét is rendezik. Az ortodox zsidó temetőhöz új út épül. A temetőben található a már életében csodarabbiként tisztelt, a vészkorszakban mártírhalált halt Mose Vorhand sírja, amely a Makóról elszármazott ortodox zsidók legfőbb zarándokhelyévé vált az elmúlt több mint fél évszázadban.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Egészség

Új szociális intézményt avattak Csanádpalotán

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

35 millióból építettek újjá egy üresen álló önkormányzati ingatlant.

Tovább olvasom

Egyetem

Bronz minősítést nyert a Szegedi Egyetemi Színház előadása

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kárpáti Péter Én, a féreg – Kafka-kabaré című darabjának színre viteléért.

Tovább olvasom

Illegális bevándorlás

Fél tucat migránsra leltek Röszkén

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Görög és észak-macedón kamionban lapultak.

Tovább olvasom

Aktuál