Hírzóna

Elfogták a bringákat gyűjtő vásárhelyi tolvajt

Elfogták a bringákat gyűjtő vásárhelyi tolvajt

2019. április 16., kedd
Elfogták a bringákat gyűjtő vásárhelyi tolvajt

Több kerékpárt, illetve egy mobiltelefont tulajdonított el egy hódmezővásárhelyi férfi. Lopás miatt indult ellene eljárás.

A feltételezett elkövető április elején összesen hat kétkerekűt lopott el Hódmezővásárhely belvárosában, Siófokon pedig az egyik ismerősétől a mobiltelefonját vitte el. A nyomozók az adatgyűjtés során megállapították a feltételezett elkövető személyazonosságát, aki gyanúsítotti kihallgatásán elismerte a cselekmények elkövetését. Elmondta azt is, a telefont és bicikliket eladta. A 27 éves férfi ellen üzletszerűen, szabálysértési értékre elkövetett lopás vétségének megalapozott gyanúja miatt indult eljárás. A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság nyomozói a kerékpárokat lefoglalták, és egy bordó kivételével visszaadták a tulajdonosoknak. A gazdátlan bicikli tulajdonosának jelentkezését a jármű papírjaival együtt várják a Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányságon.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.