Kultúra

Változatos programokat ígérnek a Mórahalmi Nyárra

Változatos programokat ígérnek a Mórahalmi Nyárra

2019. március 12., kedd
Változatos programokat ígérnek a Mórahalmi Nyárra

Koncertekkel, musicalekkel, lovasszínházi produkciókkal és fesztiválok sorával várják a vendégeket a Mórahalmi Nyár programsorozatra a homokháti kisvárosban.

Nógrádi Zoltán (Fidesz-KDNP) polgármester a rendezvényeket bemutató keddi sajtótájékoztatón elmondta, hogy az idén várossá válásának harmincadik évfordulóját ünneplő település a nyár szinte minden hétvégéjére kínál izgalmas kulturális programot.

Idén nyitja meg kapuit a Kolo szerb kulturális központ, ahol többek között az Újvidéki Színház, a Szabadkai Népszínház és a Tanyaszínház produkciói láthatók majd. Emellett a komolyzenétől a dzsesszen át az utcazenéig és a népzenéig számos műfaj képviselői is bemutatkoznak a határon átnyúló kulturális kapcsolatok erősítésére létrehozott intézményben.

Izgalmas nyári kavalkád fogadja a vendégeket a Homokháti Sokadalom és Rétesfesztivál idején, amikor könnyűzenei koncertek és nemzetközi néptáncfesztivál is szórakoztatja a helybelieket és a városba érkezőket. Évről évre egyre nagyobb közönséget vonz a térség egyik legfontosabb szakrális eseménye, a Homokháti Búcsú, melyet hagyományosan Szent István napjának előestéjén tartanak. A szabadtéri színházi programok gerincét a Patkó Lovas Színház produkciói adják. A repertoáron szerepelnek nagyszerű operettek, például a Csárdáskirálynő és a Mágnás Miska, valamint a Kincsem és olyan népszerű musicalek, mint a Drakula vagy a Ruzsa Sándor. Már hagyomány, hogy minden évben meghívnak egy határon túli magyar társulatot: idén a Nagyváradi Szigligeti Színház Heltai Jenő Naftalin című vígjátékával vendégszerepel Mórahalmon. Látható majd a Molnár Ferenc világhírű regénye alapján készült zenés játék, a Pál utcai fiúk, a Haverok, buli, Bon-bon című musical és két könnyed bohózat A miniszter félrelép és az Elvis, Oltár, Miami.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.