Hírzóna

Tolvajokat keres a szegedi rendőrség

Tolvajokat keres a szegedi rendőrség

2019. március 29., péntek
Tolvajokat keres a szegedi rendőrség

A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy nő és egy férfi azonosításában, akik készpénzt loptak egy szegedi lakásból.

A Szegedi Rendőrkapitányság lopás vétségének gyanúja miatt indított nyomozást ismeretlen tettesek ellen. A feljelentés szerint a feltételezett elkövetők 2018. október 11-én 11 óra körül bementek a szegedi Vedres utcában található társasház egyik lakásába, azzal az ürüggyel, hogy papírra van szükségük, mert valamit le akarnak írni. Amíg a nő a lakás idős tulajdonosával bement a konyhába, addig a férfi a szobából készpénzt tulajdonított el. A társasház kamerája felvételt készített a gyanúsítottakról.

A rendőrség kéri, hogy aki a képen látható férfit, illetve nőt felismeri, tartózkodási helyükkel vagy a bűncselekmény elkövetésével kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen a Szegedi Rendőrkapitányságon (6721 Szeged, Párizsi krt. 16-22.). A névtelenség megőrzése mellett telefonon bejelentés tehető a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjában a 06-62-562-400-as hívószámon, vagy az ingyenesen hívható 06-80-555-111-es Telefontanúzöldszámán, illetve a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.