Sport

Pastor: csak a munkában bízunk, az meghozza gyümölcsét

Pastor: csak a munkában bízunk, az meghozza gyümölcsét

2019. március 17., vasárnap
Pastor: csak a munkában bízunk, az meghozza gyümölcsét

Juan Carlos Pastor, a MOL-Pick Szeged trénere a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón értékelte a Veszprém elleni mérkőzést. A 25–23-as győzelemről az edző úgy vélekedett, hogy ez a minimum, amit teljesíteniük kell az eredményekért a szezon hátralévő részében.

David Davis:

"Nehéz meccs volt a mai, de az egész hét az volt. Először Tatabányán játszottunk idegenben. Amennyire tudtak, próbáltak felkészülni. A Szeged fókuszáltabb volt és jobban hitt a sikerében is. Ma vesztettünk, de folytatjuk a kemény munkát és bízunk abban hogy a jövőben jobban leszünk. Ismét veszítettünk a Szegeddel szemben, de sok meccs van még hátra és fogunk velük játszani. Gratulálok, különösen Pastor mesternek, akivel a pályán kívül nagyon baráti viszonyt ápolunk, a pályán pedig nagyszerű ellenfél. Bízom benne, hogy mindkét csapat bekerül a Final Fourba."

Juan Carlos Pastor:

"Ritkán látni ilyen szintű meccset más országokban. Szerencsések vagyunk, hogy mi játszhatjuk le ezeket. Úgy gondolom, hogy ezen a héten előreléptünk, főleg védekezésben. Jobban védekeztünk az első félidőben, a második félidőben romlott a teljesítmény, mert elfáradtunk. Az első játékrészben több góllal is elmehettünk volna a pihenőre, mert rengeteg ziccert nem tudtunk bedobni, de úgy gondolom, hogy a döntetlen sem volt rossz. Az újév után ez volt az első olyan meccsünk, ahol megmutattuk, hogy mire vagyunk igazán képesek és mit kell képviselnünk ezeken a meccseken. A Veszprém jó csapat és úgy jöttek ide, hogy megverték a BL-ben a nagy ellenfeleiket, például a Barcelonát.

Gratulálok a szurkolóknak, úgy gondolom, hogy mikor ennyire segítik a munkánkat és ilyen hangulatot teremtenek, nekünk is könnyebb előrelépni. Most jönnek a tétmeccsek a kiesési szakaszban, ez a minimum szint, különben nincs esélyünk továbbjutni.

Rengeteget edzünk és gyakorlunk, azért is játszottunk jobban, mert egész hetünk volt felkészülni, ezután is lesznek egész hetes felkészüléseink. Csak a munkában bízunk és hiszünk, az alázat a fontos és a munka meghozza az eredményét."

Kent Robin Tonnesen:

"Csalódott vagyok, nagyon akartuk ezt a győzelmet. A Szeged nagyon jó kézilabdát játszik, sajnos nekünk nem sikerült elérni azt a szintet, amit szerettünk volna. Sok hibát vétettünk. Csalódott vagyok, hogy nem tudtuk a magunktól elvárt szintet teljesíteni."

Bánhidi Bence:

"Fantasztikus hangulatot varázsoltak ismét a szurkolók Szegeden. Magas színvonalú meccset tudtunk játszani, ez fontos volt számunkra. Idén még nem úgy játszottunk, ahogy azt elvárja a mester. Nagyon sok tét nélküli meccs volt, ezért a motivációnk aláesett, de tudtunk bizonyítani. Lehet meríteni az ilyenfajta győzelmekből, jövőhéten Lengyelországba, Plockba utazunk, fontos meccseink lesznek."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.