Írjon nekünk

Hírzóna

Montenegrói drogcsempészt meszeltek el Szegeden

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Jogerősen hat év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla szerdán egy hazájában rendőrként dolgozó montenegrói férfit, aki több mint kilenc kilogramm marihuánát próbált Magyarországra csempészni 2017-ben.

A táblabíróság különösen jelentős mennyiségű kábítószer birtoklásának bűntettében mondta ki bűnösnek a jelenleg 43 éves férfit, és a szabadságvesztés mellett hat évre kiutasította Magyarország területéről.

A vádlott 2017. június 26-án éjfél előtt jelentkezett belépésre a röszkei határátkelőhelyen. A pénzügyőrök a jármű tételes ellenőrizése mellett döntöttek, ezért megkérték a sofőrt, hogy álljon autójával vizsgálócsarnokba. A kérés hallatán a férfi idegesen kezdett viselkedni, sőt a pénzügyőrök kérésének, hogy a csomagtér ajtajára gyárilag felszerelt pótkerék burkolatát távolítsa el, sem akart először eleget tenni. A pótkerék gumiabroncsából 24 műanyag fóliával körbetekert csomag, összesen 9223 gramm marihuána került elő. A 20 millió forint feketepiaci értékű kábítószer-szállítmány hatóanyag-tartalma a különösen jelentős mennyiség alsó határának 119 százaléka volt.

A vádlott az eljárás során beismerte a bűncselekmény elkövetését, és az utolsó szó jogán bocsánatot kért tettéért.

Döntésével a táblabíróság helybenhagyta az első fokon eljáró Szegedi Törvényszék ítéletét.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Közlekedés

Továbbra is nagy a forgalom a megye határátkelőin

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nem csoda.

Tovább olvasom

Egyetem

Hamarosan itt a Pont Ott Parti!

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Július 24-én, szerdán, a Dugonics téren.

Tovább olvasom

Hírzóna

A népi építészetet ismerhetik meg a gyerekek Domaszéken

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Kipróbálják a vályogvetést és a tapasztást is.

Tovább olvasom

Aktuál