Sport

Lékai Máté: Nincs hullámvölgyben a Szeged

Lékai Máté: Nincs hullámvölgyben a Szeged

2019. március 15., péntek
Lékai Máté: Nincs hullámvölgyben a Szeged

Kritikus időszakot élt meg a Telekom Veszprém ősszel. A BL-ben és a bajnokságban is meglepő vereségeket szenvedtek, de úgy tűnik, hogy egy idejében jött edzőváltással megmentették a szezonjukat. A veszprémiek irányítója, Lékai Máté szerint semmit nem vesztettek és a célokon sem változtattak.

– Kilábaltak az őszi hullámvölgyből és úgy tűnik, hogy visszataláltak a régi útra.

– Valóban kijöttünk a hullámvölgyből, és ahogy azt ősszel is mondtuk, szerencsére nem veszítettünk vele semmit. Most kezdődik a szezon érdemi része, a nagy dolgok majd most dőlnek el. A BL-csoportban második helyen végeztünk, ősszel egy fabatkát nem adtam volna érte. Az, hogy jól zártuk a csoportkört, jó alap a folytatásra.

– Mi változott az új edző, David Davis érkezésével?

– Egy teljesen új szemléletet hozott. Régen Veszprémben is volt hasonló és Szegeden is ez működik Pastorral. Spanyol stílusban kézilabdázunk, ahol fontosabb a beálló szerepe, védekezésben más a szisztéma. Emellett sokkal többet és dinamikusabban edzünk, ezzel jobb az erőnlétünk is. Szemmel láthatóan jobban bírjuk a mérkőzéseket, tisztább mindenkinek, hogy mi a feladata és így kevesebbet hibázunk, jobban megértjük egymást.

– Most a Szeged játékán érződik talán egy kisebb hullámvölgy. Így látja ön is?

– A Szeged sem vesztett el semmit még idén, ők is másodikok lettek a BL-csoportjukban. Egy Szeged–Veszprém meccs előtt semmit nem jelent, hogy ki milyen formában van. De szerintem nincsenek hullámvölgyben, egyszerűen a világbajnokság után nem egyszerű visszarázódni a klubban játszott szisztémába. Biztos vagyok benne, hogy a Szeged is formába lendül, amikor kell. Tavasszal nekik is élet-halál meccseik lesznek, nekik is itt dől el, hogy sikeres lesz a szezonjuk vagy sem.

– Említette, hogy a magyar csúcsrangadó mindig más. Ugyanakkor most az alapszakaszban sok tétje már nincs a meccsnek. Lehet pihenni a BL-nyolcaddöntőkre?

– Sosem lehet pihenni egy Szeged–Veszprém rangadón. Nem is hiszem, hogy bármelyik játékosban vagy edzőben ilyen felmerülne. Ez óriási presztízsű mérkőzés, ahol ami a csövön kifér, azt bele kell adni.

– Ugyanakkor a későbbi élet-halál meccsre érdemes lehet tartogatni néhány meglepetést a másik ellen.

– Mindig van egy-két apró dolog, amit a két csapat változtat a meccsekre. Egy-két figurát máshogy játszunk, egymáshoz idomítjuk azokat, de olyan nagy meglepetést már nem tudunk okozni a másiknak. A mérkőzések a technikai hibák számán, a kapusteljesítményen és a védekezésen dőlnek el. Ezt előre kigondolni vagy megmondani lehetetlen. Ismétlem: biztosan nem tartalékol egyikünk sem.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.