Közélet

Jó Reggelt Szeged - Életveszélyes felújítási munkák zajlanak Odesszában

Jó Reggelt Szeged - Életveszélyes felújítási munkák zajlanak Odesszában

2019. március 28., csütörtök
Jó Reggelt Szeged - Életveszélyes felújítási munkák zajlanak Odesszában

Szeged legrégebbi lakótelepének rekonstrukciója december közepe óta csúszik. A beruházást lassan egy évvel ezelőtt jelentették be, a környékbeliek életétjócskán megnehezítia hónapok óta tartó fejetlenség. Most a Vörösmarty-iskolánál zajlanak a munkálatok, többen úgy vélik, lehetne körültekintőbb is a kivitelező.

Szeged legrégebbi lakótelepének rekonstrukcióját a nyáron kezdték el azt követően, hogy Botka László polgármester kis híján egy évvel ezelőtt, tavaly április 4-én jelentette be, hogy az összes közteret felújítják Odesszában.Most a Vörösmarty Mihály Általános Iskola közelében betonoznak, a munkagödör szélétől néhány centire egy óriási vasrúd mered az ég felé.

Ez az alábbi képen jól látható

, ahogy az is, hogy egy igen hányaveti módon oldották meg az elkerítését. Ez már nemcsak balesetveszélyes, sokkal inkább életveszélyes.

Korábban megírtuk,hogy óránként 9 ezer forintba kerül a műfüves pálya bérlése a Kisstadionban. Az újszegedi sportlétesítmény több kispályás focibajnokságnak is otthont ad, egyik olvasónk hívta fel a figyelmünket arra, hogy azoknak az árát is közel másfélszeresére emelte az önkormányzat.A vitatott díjszabást az önkormányzati cég még a weboldalán sem tette közzé, ezt csak többszöri telefonhívás után lehet kideríteni.
Baranyi Sándor egy minapi interjúbanazt állította: Ujhelyi István szőregi házának felújítását a Szeviép finanszírozta egy közbeiktatott cégen keresztül.A volt vezérigazgató részletesen is beszélt erről, elmondása szerint külön kapcsolattartó intézte a képviselő házának 30-40 milliós felújítását. Mi most megmutatjuk a házat, amiről Baranyi beszélt.
Hétfőn megírtuk, hogy a szegedi önkormányzat által működtetett szeged.hu gyalázkodó hangnemű cikket jelentetett meg a magyar labdarúgó-válogatott Horvátország felett aratott bravúros győzelméről. Nógrádi Tibor, a Fidesz-KDNP önkormányzati képviselője szerint felháborító, hogy a rengeteg olvasói észrevétel ellenére még mindig nem szedték le a botrányos cikket az oldalról.
A KÉSZ Csoport végezheti Közép-Európa legkorszerűbb kertészeti termelési, feldolgozási és logisztikai központjának létrehozásához szükséges projektfejlesztési, generáltervezési, valamint mély- és magasépítési feladatait is a holding látja el.Korábban megírtuk, sok másik óriásberuházáshoz, így például aDebrecenben épülő BMW-gyárhoz, valaminta Lufthansa Miskolcra tervezett összeszerelőüzeméhezhasonlóanelkerülte Szegedet a német FAKT AG egymilliárd eurós beruházása.
Ha még több hírre kíváncsi, kattintson.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.