Hírzóna

Felújították a Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnáját

Felújították a Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnáját

2019. március 16., szombat
Felújították a Szent István-bazilika Szent Jobb-kápolnáját

Felújították a budapesti Szent István-bazilika legrégebbi szakrális terét, a Szent Jobb-kápolnát.

A bazilika szentélye mögött húzódó, félköríves kápolna a templom elsőként megépült, 1861-ben felszentelt szakrális tere, amely a bazilika 1905-es felszenteléséig a lipótvárosi hívek plébániatemplomaként működött. A munkálatok során restaurálták a kápolna Bajcsy-Zsilinszky útra néző üvegablakait, a főoltárt, a keresztelő kutat, a díszítő festését, a fabútorokat és az orgonát, megújították a padló solnhofeni mészkő burkolatát. Az eredetileg Szent Lipótról elnevezett kápolna 1986-ban kapta új nevét, a Szent Jobb-titulus arra utal, hogy 1951-től a 2017-ig, a felújítási munkák kezdetéig itt őrizték Szent István király jobb kézfejének ereklyéjét. Bukta Norbert festőművész, a bazilika művészeti vezetője az MTI-nek elmondta: az elmúlt években olyannyira megnövekedett a templom turistaforgalma, hogy egyre nehezebben tudta ellátni többféle, idegenforgalmi és hitéleti funkcióit. A bazilika plébánosa, Snell György esztergom-budapesti segédpüspök ezért kérte, hogy újítsák fel a kápolnát, a "nagytemplomban lévő kistemplomot", amely a jövőben "bensőséges hitéleti események" helyszíne lesz. A reggeli szentmiséket is itt tartják mostantól. A Szent Jobb 2017-ben a templom főterébe, a Nagyboldogasszony-oltár elé került, így a látogatók bármikor megnézhetik a nemzeti ereklyét - tette hozzá a művészeti vezető. Galina Zoltán építész, a felújításért felelős tervező felidézte: a bazilika szentélye mögött végighúzódó félköríves sekrestye-kápolnát 1971-ben választották ketté egy fallal. A kápolnát azóta nem újították fel, a bazilika rendszerváltás utáni, a kétezres évek elejéig tartó restaurálása idején a kápolnában csak karbantartási munkákat végeztek. A mostani felújítás során eltüntették az 1970-es évekbeli mennyezetfestést, és visszaállították a 19-20. század fordulóján készült felületet. A sekrestyét és a kápolnát elválasztó falat úgynevezett glett márvánnyal burkolták, amelyen tükröződnek a színes ablakok - mondta el Bukta Norbert. A padlót máig az 1861-ben lerakott solnhofeni mészkő burkolja, ezt most átcsiszolták és újrarakták, újabb csillogó felületet létrehozva - ismertette Galina Zoltán.A kápolna eredeti ablakait Róth Miksa (1865-1944) üvegfestő készítette, ezek azonban a második világháborúban elpusztultak. Helyükre a hetvenes évek végén kerültek Pituk V. József tervei alapján a magyar szenteket ábrázoló üvegablakok. Az ablakok bordűrje azonban máig őrzi Róth Miksa munkáját. A mostani restaurálás során megtisztították az üvegeket, kijavították a helyenként megereszkedett részeket - mondta Galin Zoltán. Teljes körű restauráláson esett át a kápolna Hild József által tervezett, a századfordulón készült oltára. Emellett új, szembemiséző oltárt, ambót (a felolvasáskor használt emelvény), kredenciaasztalt (az áldozati adományok előkészítésére szolgáló asztal) és a ministránsok számára készített márvány ülőkéket is kapott a kápolna. Galina Zoltán kitért arra is: a kápolna restaurálása egy hosszabb felújítás része volt, melynek keretében a teljes apszis (bazilika félkör alakú, íves része) mind a négy szintje megújult és akadálymentes lett. A 2015-ben kezdett munkák során felújították a legalsó szinten kialakított, a bazilika üzemeltetéséhez szükséges helyiségeket, például a mosodát és a varrodát; a mínusz 1-dik szinten lévő közösségi tereket, és megújult a földszinti kápolna fölötti lévő három hittanterem és a hozzájuk tartozó kiszolgáló helyiségek is.Emellett elkészült az apszis négy szintje közötti akadálymentes közlekedést biztosító, üvegfalú lift is. A Lipótváros gyors fejlődésére való tekintettel a pesti tanács 1845. április 8-án bízta meg az esztergomi és egri bazilikát is tervező Hild Józsefet, hogy készítse el egy reprezentatív templom terveit. A földmunkák 1848 februárjában kezdődtek meg, de a szabadságharc miatt félbeszakadtak.A bazilika alapkövét 1851. október 4-én tették le. Hild József 1867-es halála után a tervezés folytatásával és a művezetéssel Ybl Miklóst bízták meg, aki átdolgozta az eredeti terveket. Ezért amíg a kelet-nyugati homlokzat az eredeti klasszicista felfogást tükrözi, addig a főhomlokzat és a mai Bajcsy-Zsilinszky útra néző félköríves hátsó homlokzat, amely mögött a Szent Jobb-kápolna húzódik, már neoreneszánsz stílusban készült. MTI

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.