Írjon nekünk

Hírzóna

A vásárhelyi Fidesz lemondatná Nagy Ernő MSZP-s képviselőt

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Le kell mondania a Lakásügyi Tanácsadó Testület (LTT) elnöki posztjáról és önkormányzati képviselői mandátumáról Nagy Ernőnek (MSZP), akinek a lánya titokban, a jogszabályokat megsértve és áron alul vásárolt meg egy hódmezővásárhelyi önkormányzati lakást – közölte Cseri Tamás (Fidesz-KDNP) képviselő vasárnap az alföldi városban.

A politikus sajtótájékoztatóján – melyet Márki-Zay Péter (független) polgármester támogatói többször is közbekiabálásokkal zavartak meg – felidézte, a városházáról kikért dokumentumok alapján bebizonyosodott, az önkormányzati bérlakásokról döntő LTT-t irányító MSZP-s képviselő lányának tavaly december 17-én a helyi rendelettel ellentétesen hosszabbították meg bérleti jogviszonyát, majd négy nappal később összesen 40 százalék kedvezménnyel vásárolta meg az ingatlant, anélkül hogy az ehhez szükséges közgyűlési döntés megszületett volna.

Cseri Tamás közölte, az ügyben feljelentést tettek. A rendőrségnek azt is ki kell vizsgálnia, miért különbözik szemmel láthatóan a képviselő lányának aláírása az eredeti bérleti jog iránt benyújtott kérelmen és az összes többi iraton – tette hozzá.

Az is kérdéseket vett föl, hogy a képviselő lánya egészen 2018 nyaráig Győrben dolgozott középiskolai tanárként, vagyis egy évig biztosan nem lakott a főtéri ingatlanban. De a lakást – az ingatlan értékesítésekor készített képek alapján – tavaly decemberben sem használta senki – mondta a fideszes képviselő.

Nagy Ernő, aki maga is megjelent a sajtótájékoztatón, elmondta, a város 2017 őszén elhunyt polgármesterével, Almási Istvánnal állapodott meg abban, hogy lánya annak ellenére megkaphatja az ingatlan bérleti jogát, hogy a három éves helyben lakást előíró helyi rendelet alapján erre nem lenne jogosult.

A képviselő közölte, 1994 óta vezeti az önkormányzati lakásokról döntő testületet, és a bérleti jogok meghosszabbításáról önállóan dönthetett. Munkája során semmilyen etikai normát nem hágott át, mindig a rászorultságot és a szociális szempontokat figyelembe véve járt el.

A szocialista politikus elismerte, lánya a bérleti jog megszerzését követően egy évig valóban nem tudott visszatérni szülővárosába, majd a lakásba ezután sem költözött be gyermekeivel, mert az gyakorlatilag használhatatlan volt. Mint mondta, az ingatlan adásvétele nem történt meg, mert az ehhez szükséges hitelt még nem kapta meg lánya.

Márki-Zay Péter leszögezte, semmiféle korrupció nem történt. A tavalyi időközi választást követően felállt városvezetés csak a korábban értékesítésre kijelölt ingatlanok adásvételét fejezi be, az akkor meghozott szabályok szerint. Nagy Ernő lánya ez alapján volt jogosult arra, hogy bentlakóként kedvezménnyel vásárolja meg az ingatlant.

(MTI)

 

Tovább olvasom

Baleset

Motoros ütközött egy autóval Szőregen

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kétkerekűn utazót kőrházba szállították.

Tovább olvasom

Baleset

Átrepült a szemközti sávba egy kocsi az M5-ösön

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Balástya közelében.

Tovább olvasom

Hírzóna

Megadják a módját Mórahalom várossá nyilvánításának évfordulóján

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Háromnapos programsorozat keretében.

Tovább olvasom

Aktuál