Írjon nekünk

Hírzóna

A kormány kitart az új tankönyvellátási rendszer mellett

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

A kormány továbbra is kitart a tankönyvellátás megújult rendszere mellett, mivel a tankönyvek iskolákba, tanulókhoz való eljuttatása átláthatóbb, biztonságosabb, kiszámíthatóbb és ellenőrzöttebb lett – hangsúlyozta az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Ezt arra reagálva közölték, hogy az Emberi Jogok Európai Bíróságának (EJEB) öttagú tanácsa kedden elutasította a kormány fellebbezését abban az ügyben, amelyben a törvényszék első fokon elmarasztalta Magyarországot a tankönyvpiac állami monopolizálása miatt. Az elmarasztaló ítélet így jogerőre emelkedett, esetleges kártérítésről azonban csak később döntenek.

Az EJEB tavaly októberi elsőfokú ítéletében kimondta: a hatóságok megsértették a felperesek, iskolai tankönyvek forgalmazásával foglalkozó cégek – a Könyv-Tár Kft., a Suli-Könyv Kft. és a Tankönyv-Ker Bt. – jogait, mivel az átalakítás tisztességtelen terheket rótt rájuk, megfosztva e cégeket korábbi vevőkörüktől, a változtatások pedig gyakorlatilag monopolpiac kialakulásához vezettek az iskolai tankönyvellátásban.

Az Emmi közleményében emlékeztetett: az EJEB a magyarországi tankönyvkiadás- és forgalmazás 2011-es, illetve 2012-es centralizálása miatt indított eljárást. Hangsúlyozták, hogy a tankönyvellátás egységesítésével az iskolákban kizárólag oktatási-szakmai szempontok alapján történik a tankönyvek kiválasztása és megrendelése, és nem a piac nyomására.

Úgy fogalmaztak: “A szolgáltatás ma már nem a profitszerzésről szól.”

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy a tankönyvellátás megújult rendszere tette lehetővé a ingyenes tankönyvprogramot is, amelynek köszönhetően az 1-9. évfolyamos diákok ingyen kapják a tankönyvet. A 2020/21-es tanévtől pedig már minden általános és középiskolai évfolyam ingyenesen kapja a tankönyveit – közölte az Emmi.

(MTI)

 

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Tizenegy embert tartóztattak fel Bács-Kiskun megyében

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Tizenegy illegális bevándorlót tartóztattak fel pénteken kora délután Hercegszántó közigazgatási területén a rendőrök – közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Nyilvántartásba vették az MSZP-Párbeszéd, az LMP és a DK listáját

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyilvántartásba vette az MSZP-Párbeszéd Magyarországért, a Lehet Más a Politika (LMP)és a Demokratikus Koalíció (DK) listáját a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választásra pénteken a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).  Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Nyolcvan művész alkotásait válogatták be a jubileumi szegedi Nyári Tárlatra

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

Nyolcvan művész alkotásait válogatta be a zsűri a jubileumi, negyvenedik szegedi Nyári Tárlatra, így a meghívott alkotók munkáival együtt száznál is több festmény, szobor és grafika fogadja május 24-től a látogatókat a Reök-palotában – írta a szervező Szegedi Szabadtéri Játékok sajtóreferense. Kommentek

Tovább olvasom

Aktuál