Közélet

A Burek pékségbe „költöztek” a Kerek-Perec kultikus pékmester figurái

A Burek pékségbe „költöztek” a Kerek-Perec kultikus pékmester figurái

2019. március 19., kedd
A Burek pékségbe „költöztek” a Kerek-Perec kultikus pékmester figurái

A Széchenyi térről a Petőfi Sándor sugárútra kerültek az ikonikus bábuk.

Mint azt korábban megírtuk

, az “eredeti” Kerek-Perec 2013-ban zárta be Széchenyi téri üzletét, akkor egy másik cég próbálta továbbvinni a hagyományokat. Az utóbbi években sokan panaszkodtak a színvonal visszaesésére, ráadásul néhány éve 5 méterrel arrébb egy másik pékség is nyitott, így nem meglepő, hogy az év elején bezárt az üzlet. Sokan aggódtak az üzlet kirakatát díszítő ikonikus pékbábuk sorsáért. A pékmesterek a napokban új otthonra leltek a Petőfi Sándor sugárúton található Burek pékségben. - Mikor megtudtuk, hogy bezár a Széchenyi téri Kerek-Perec, azonnal felkerestük az üzletvezetőt, a pékbábuk sorsát illetően – kezdte Brunner Valéria, a Burek pékség üzletvezetője.

A Petőfi Sándor sugárúti Burek pékség kirakatában szorgosan robotolnak a pékmester figurák. Fotó: Kovács Ferenc)

-

A figurák már évtizedek óta különleges látványosságnak számítanak Szegeden, ezért úgy gondoltuk, hogy nagy kár lenne, ha kukában végeznék – folytatta. Hozzátette, mivel a Burek pékségben az összes terméket saját maguk készítik, így a bábuk méltóképpen kifejezik azt a fajta kemény munkát, ami az üzletben zajlik.

Valéria elmondta, teljesen fel kellett újítanunk a figurákat mielőtt a kirakatba helyezték volna azokat. - Újra kellett csapágyaznunk a bábukat mozgató szerkezeteket. Van még egy harmadik figura is, azt a másik kirakatba szeretnék kirakni – zárta gondolatait az üzletvezető.

Bonyolult szerkezet mozgatja a pékmester figurákat.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.