Sport

Történelmi siker lenne, ha Nantes-ban is nyerne a MOL-Pick Szeged

Történelmi siker lenne, ha Nantes-ban is nyerne a MOL-Pick Szeged

2019. február 22., péntek
Történelmi siker lenne, ha Nantes-ban is nyerne a MOL-Pick Szeged

A Nantes ellen idegenben folytatja a Bajnokok Ligáját a MOL-Pick Szeged. A franciák ellen idegenben még soha nem nyertek a szegediek, ezen szeretnének változtatni szombaton délután.

Ha csak az eredményeket nézzük, nem mondható, hogy a MOL-Pick Szeged "kedvenc" ellenfele a Nantes, pláne idegenben. A magyar bajnoki címvédő a szombati BL összecsapás előtt eddig kétszer lépett pályára a francia városban és mindkétszer vereséget szenvedett. Először 2014-ben, még az EHF kupában találkoztak és akkor 31-23-ra kaptak ki, majd 2017-ben, a Bajnokok Ligájában 30-26-os vereséget szenvedtek. A két csapat mérlegét a Szegeden játszott meccsek javítják, az EHF kupában hazai pályán 28-27-re nyert a Pick, most ősszel pedig 30-28-ra nyertek Bánhidiék. Itthon sem makulátlan a mérleg, a tavalyi BL szezonban 33-30-ra győzött a francia csapat. Tegyük hozzá, hogy az előző kiírásban nem kis meglepetést okozva egészen a BL Final4-ig menetelt a Nantes, ahol a döntőben a szintén francia Montpellier ellen kaptak ki.

Garantáltan kemény meccs lesz

"Most sem lesz könnyű dolgunk."- summázta röviden Bánhidi Bence az esélyeket. A MOL-Pick Szeged válogatott beállósa kiemelte, hogy a Nantes is- a Szegedhez hasonlóan- egy évről-évre építkező, fejlődő csapat, remek játékosállománnyal és nagyszerű edzői stábbal. "Nehéz ellenük játszani, nagyon kellemetlen ellenfél, gyors kézilabdát játszanak és mindezt nagyon pontosan. Hiába nyertünk itthon 2 góllal, aki emlékszik a meccsre, annak nem kell mondanom, hogy milyen kiélezett küzdelem folyt végig a pályán."-mondta Bánhidi.

Az őszi meccs összefoglalója:

https://www.youtube.com/watch?v=rcF4rbFzkrA A Nantes 2019-ben eddig egyetlen vereséget szenvedett, a PSG nyert ellenük első idei BL meccsükön, azóta kétszer nyertek a francia bajnokságban, egyszer a francia kupában és a múlt hétvégén a Skjern ellen idegenben, 34-32-re BL-ben. A B csoportban jelenleg a 4. helyen állnak, 4 győzelem mellett 3 döntetlen és 5 vereség a mérlegük. Hazai pályán a Flensburgtól, a PSG-től és Zaporozzsijatól kaptak ki, "harcban" állnak a harmadik helyért, így részükről komoly tétje van a meccsnek. A MOL-Pick Szeged eddig hibátlan 2019-ben. A három bajnokijuk és egy kupameccsük mellett a Celje ellen idegenben, a Zaporozzsijával szemben hazai pályán is nyertek a BL-ben. A csoportban a második helyük biztos, hátrább már nem csúszhatnak a tabellán, az első helyre már csak matematikai esélyük maradt a PSG-vel szemben.

Győzelmekkel hangolnának a nyolcaddöntőre

"Nekünk a saját dolgunkkal kell foglalkoznunk és a saját játékunkat kell minél jobban játszanunk"- fogalmazta meg a célokat Bánhidi Bence. A beálló hozzátette, hogy meccsről-meccsre jobb formában vannak, egyre jobban visszajön az ősszel mutatott játékuk, de van még hova fejlődni. "A világbajnokság után természetes, hogy idő kell ahhoz, hogy visszarázódjunk a játékba és azt az igazán erős és eredményes kézilabdát játszuk mint ősszel. Ehhez egy kicsit vissza kellett mennünk az alapokhoz, újra össze kellett raknunk a játékunkat. Oda kell figyelnünk és nem engedhetünk ki. Nekünk az a fontos, hogy a nyolcaddöntőben legyünk csúcsformában, de ahhoz nagyon fontos, hogy a hátralévő két csoportmeccsünkön is a legjobbunkat mutassuk." A MOL-Pick Szeged pénteken müncheni átszállással utazott Nantes-ba, ahol este egy edzéssel készülnek a szombaton 17 óra 30 perckor kezdődő BL mérkőzésre.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.