Hírzóna

Tandori Dezsőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti

Tandori Dezsőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti

2019. február 16., szombat
Tandori Dezsőt az Emberi Erőforrások Minisztériuma saját halottjának tekinti

Saját halottjának tekinti Tandori Dezső Kossuth-, József Attila- és Prima Primissima-díjas költő, író és műfordítót, a nemzet művészét az Emberi Erőforrások Minisztériuma - közölte a tárca szombaton az MTI-vel.

Tandori Dezső nyolcvanéves korában szerdán hunyt el. A minisztérium közleményében felidézi, hogy Tandori Dezső 1938. december 8-án született Budapesten. Gimnáziumi tanulmányait a fővárosban végezte, majd magyar-német szakos tanári oklevelet szerzett. Versei az 1960-as évektől jelentek meg, Töredék Hamletnek című első kötetét 1968-ban adták ki. Az 1970-es évektől sokféle műfajban publikált: a legváltozatosabb szépirodalmi műfajok mellett írt gyermekverseket, krimiket, filozofikus esszéket, esszéregényeket. A hetvenes évek elején keletkeztek első képzőművészeti munkái, majd önálló ciklusokként jelentek meg indigó- és írógéprajzai. Jelentős volt műfordítói munkássága is, elsősorban angolból és németből fordított. Tandori Dezső munkásságát számos kitüntetéssel ismerték el: 1978-ban József Attila-díjat, 1996-ban a Magyarország Babérkoszorúja díjat kapott, 1998-ban Kossuth-díjjal ismerték el életművét. 2007-ben vehette át a rangos német kitüntetést, a Goethe-érmet, 2014 óta a nemzet művésze volt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.