Írjon nekünk

Hírzóna

Forráskút is a fejlődés útjára lépett

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Tavaly is kiemelten kezelték Forráskúton a helyi szolgáltatásokat, beruházásokat és fejlesztéseket. Többek között átadták a bölcsődét, és felújították a művelődési házat is – írja a Délmagyar.

Tavaly sem pihentek, és idén is lesz dolguk a forráskútiaknak, ahol nagyon jó a közösség, segítik egymást az ott élők – mondta a portálnak évértékelőjében a település polgármestere. Fodor Imre szerint a helyi szolgáltatások minőségi és mennyiségi növelésére törekedtek. Sok beruházás megvalósult, és több jelenleg is folyamatban vagy tervezés alatt van.

A polgármester a fontos lépések között említette, hogy márciusban átadták a falu bölcsődéjét.

– Ezt már nagyon régen várták a szülők, akik dolgozni szerettek volna a gyermeknevelés mellett. A bölcsőde százszázalékos kihasználtsággal működik – tette hozzá Fodor Imre.

További részletek ITT olvashatók.

(Kiemelt kép: Karnok Csaba)

Kommentek

Tovább olvasom

Hírzóna

Három perben is elmeszelték Márki-Zay Pétert

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A vásárhelyi polgármestert eltiltották a további jogsértéstől.

Tovább olvasom

Baleset

Gyorsvonattal ütközött egy autó Szatymazon

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A kocsi kidöntött egy vasúti fényjelzőt.

Tovább olvasom

Hírzóna

Virágba borult Szeged

Ez a tartalom archív! A cikkben szereplő információk a megjelenés óta megváltozhattak.
/var/www/szegedma.hu/web/stab/rothbalazs.jpg

Megjelent:

Szerző:

A belvárosba és a városrészek központjaiba összesen 33 ezer 420, közel két tucat fajtájú tulipán, valamint kétezer jácint, krókusz, gyöngyike és nárcisz került.

Tovább olvasom

Aktuál