Közélet

Tudta, hogy egy börtönből küldött levéllel indult a számítástechnika?

Tudta, hogy egy börtönből küldött levéllel indult a számítástechnika?

2019. január 23., szerda
Tudta, hogy egy börtönből küldött levéllel indult a számítástechnika?

A magyar számítógép története 1953-ban, egy börtönből írt levéllel kezdődött, míg a működő berendezésről először hatvan esztendeje adott hírt az akkori Esti Hírlap. Az eredeti, M–3 nevű eszköznek mára csak részegységei láthatók Szegeden – adta hírül a magyarhirlap.hu.

Magyarország az első, sorozatban gyártott szovjet számítógépet még 1956 nyarán rendelte meg, ám a forradalom után a partner annak leszállításától mereven elzárkózott – villantott föl egy kevéssé ismert részletet lapunknak a hazai számítástechnika történetéből Dömölki Bálint matematikus, informatikus, aki többekkel együtt vett részt az első hazai, több ruhásszekrény méretű berendezés elkészítésében. A hazai számítástechnika története 1953-ban, egy börtönből írt levéllel kezdődött. Tarján Rezső mint elítélt kollégáival hozzáfért a nyugati szakirodalomhoz, így tudta, hogy máshol már messze előttünk járnak, és ezt a hátrányt mindenképpen szerette volna ledolgozni – magyarázta Dömölki Bálint. Az év végén összeállítottak egy levelet az Akadémia vezetésének, ám ott nem tartottak igényt a munkájukra. Pár hónap múlva azonban az MTA Műszerügyi Intézetében megalakult kutatócsoport vezetője az időközben kiszabadult Tarján Rezső lett, aki később az első hazai számítógép elkészítésénél is bábáskodott. –

olvasható a magyarhirlap.hu-n.

A cikkben megemlítik, hogy bár a Szovjetunióban az ötvenes évekig a nyugati burzsoázia témájának tartották a kibernetikát, ennek ellenére 1949-ben maga Sztálin írta alá azt a rendeletet, amelynek nyomán létrejött az első, akkor még szupertitkos számítástechnikai intézet – mondta az informatikus. A magyar fél 1957-ben elintézte, hogy egy újonnan elkészült, de még sorozatban nem gyártott készüléknek a dokumentációját megkaphassa. Dömölki Bálint visszaemlékezései szerint az alkatrészek és a leírások 1957 végén érkeztek meg Budapestre. A szerkezet memóriája ezerhuszonnégy szó volt – egy szó harmincegy bitet tett ki –, sebessége másodpercenként harminc műveletet ért el. A lyukszalagos bevitelt egy ötcsatornás telexgéppel oldották meg, az eredményeket egy géptávíró adta ki. A műszerről az első hír a sajtóban szinte napra pontosan hatvan esztendeje, 1959. január 21-én jelent meg az akkori Esti Hírlap hasábjain – írja az oldal. Érdemes megjegyezni, hogy a Szegeden található Informatikatörténeti Kiállítás honlapján, az Ajovomultja.hu oldalon Képes Gábor, a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság (NJSZT) főmunkatársa remekül összefoglalta a készülék születésének körülményeit. Az M–3 számítógép megmaradt darabjai ma az NJSZT tárlatán láthatók a Tisza-parti városban. További részletek

ITT

olvashatók.  

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.