Hírzóna

Pártkontroll Pol Pot megyében – Vetélkedő a Kommunizmus Áldozatainak Emlékére

Pártkontroll Pol Pot megyében – Vetélkedő a Kommunizmus Áldozatainak Emlékére

2019. január 28., hétfő
Pártkontroll Pol Pot megyében – Vetélkedő a Kommunizmus Áldozatainak Emlékére

A Csongrád Megyei Kormányhivatal, a Csongrád Megyei Önkormányzat és a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltára ismét vetélkedőt hirdet a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja alkalmából a megyei középfokú oktatási intézményekben tanuló, 14-19 év közötti diákok számára. A helytörténetet középpontba helyező vetélkedő célja, hogy a fiatal korosztály jobban megismerje lakhelyének, megyéjének 1944 és 1989 közötti múltját.

A vetélkedő időpontja: 2019. február 25. 10 óra, helyszíne a Csongrád Megyei Kormányhivatal nagyterme

(Szeged, Rákóczi tér 1.).

A kreatív feladatokat szakértő zsűri értékeli, amelynek tagjai:

·Dr. Medgyesi Konstantin történész, a Móra Ferenc Múzeum tudományos igazgatóhelyettese,

·Tóth Marcell történelemtanár, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának munkatársa

·Dr. Zeman Ferenc történész, a Magyar Nemzeti Levéltár Csongrád Megyei Levéltárának munkatársa

·Dávid Szaniszla, ’56-os elítélt

A megmérettetésre három-négyfős csapatokat várnak a szervezők. Jelentkezni 2019. február 15-ig, az első forduló feladatának leadásával lehet a partkontroll@

gmail.com

címen. Az elküldött e-mailben a csapatok tüntessék fel: a csapattagok nevét, osztályát, az intézményt és a felkészítő tanár nevét.

A verseny győztesei budapesti kiránduláson vehetnek részt, a Terror Háza Múzeumba, a 301-es parcellába és az Országgyűlési Múzeumba látogathatnak el.

A verseny menete:

Az

első fordulóban

a csapatoknak iskolájuk településének, környékének múltjában kell elmélyedniük.

A feladatuk az, hogy saját kutatást is hozzátéve:

·felidézzenek egy részletet a város, község államszocialista múltjából (javasolt témák: a Rákosi-diktatúra, a téeszesítés, a helyi ellenállás az '50-es években),

·az ahhoz vezető útról 1944 után,

·vagy a település 1956-os múltjából.

Ehhez felkereshetik a Csongrád Megyei Levéltár egyik fióklevéltárát (Szeged, Hódmezővásárhely, Makó, Csongrád, Szentes) ahol a témákhoz kapcsolódó dokumentumot, vagy dokumentumokat bocsátanak a rendelkezésükre, valamint maguk kereshetnek egy-egy szemtanút, aki mesél saját élményeiről.

Mindennek eredményét maximum négyezer karakterben kérjük összefoglalni,

amit a jelentkezéssel együtt kell eljuttatni a partkontroll@gmail.comcímre, 2019. február 15-ig

.

A vetélkedő

második fordulójában

, február 25-én, erről a kutatómunkáról egy rövid, három-ötperces Power Point bemutatóval illusztrált előadást is kell tartania a csapat egyik tagjának - itt a történelmi események mellett arról is beszélhetnek, hogy számukra mit jelent a kommunista diktatúra időszaka, a forradalom emléke.

A második forduló helyszíne a Csongrád Megyei Kormányhivatal nagyterme, és a „Pártkontroll – A szocialista közigazgatás Csongrád megyében” című tárlat. Az itteni versenyfeladatok az ország, a megye és Szeged államszocialista múltjához kötődnek, a sikeres megoldáshoz újból ifj. Komócsin Mihály, egykori megyei párttitkár irodáján keresztül vezet az út…

A vetélkedőre való felkészüléshez az alábbiakat ajánljuk felkeresni:

A Csongrád Megyei Levéltárakat - Nyitva tartásuk, és címük itt érhető el:

http://mnl.gov.hu/csml

),

A Pártkontroll kiállítást a Csongrád Megyei Kormányhivatal épületében. Elérhető:

http://www.csmkh.hu/hu/partkontroll-emlekszoba

A kutatómunkához és a felkészüléshez segítséget jelenthetnek a következő forrásmunkák:

·Miklós Péter Szikra, láng, hamu. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc. Csongrád megyei emlékezete. Csongrád Megyei Önkormányzat, Szeged, 2016.

·Blazovich László: Szeged rövid története. Szeged, 2007 (második javított, bővített kiadás) 187-205. o. Elérhető:

http://www.sk-szeged.hu/statikus_html/digitalis/szrt/kitekintes.html

(A 20. század második felének rövid történeti vázlata (kitekintés) / 1. Köztörténet 2. A városkép alakulása 1950 után. 3. A város társadalma)

·Borhegyi Péter, Bódy Zsombor, Kojanitz László: Történelem 12. Kísérleti tankönyvek, 2016. 59-88, 125-157. o. Elérhető:

https://player.nkp.hu/play/209837/false/undefined

Bővebb információt a vetélkedőről a partkontroll@

gmail.com

címen kaphatnak az érdeklődők!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.