Hírzóna

Drogdíler testvérpárt ítéltek el Szegeden

Drogdíler testvérpárt ítéltek el Szegeden

2019. január 8., kedd
Drogdíler testvérpárt ítéltek el Szegeden

Jogerősen tizennégy év fegyházzal, illetve tíz év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla kedden egy bajai testvérpárt, amely éveken keresztül árusított drogot a Bács-Kiskun megyei városban.

A táblabíróság bűnszövetségben elkövetett kábítószer-kereskedelem és új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntettében mondta ki bűnösnek a 25 éves és a 32 éves vádlottat, és velük szemben személyenként több mint egymillió forintra vagyonelkobzást is elrendelt. Döntésével az ítélőtábla megváltoztatta az első fokon eljáró Kecskeméti Törvényszék megismételt elsőfokú eljárásban hozott ítéletét: az idősebb testvérnek a büntetését fegyház helyett börtönben kell letöltenie.

A fiatalabb testvér 2012-től foglalkozott illegális drogok - marihuána, amfetamin és új pszichoaktív anyagnak minősülő szerek - értékesítésével Baján és környékén. Vevőitől telefonon vette föl a rendelést, majd autóval szállította a drogot a megbeszélt helyszínre. Állandó vevőköre alakult ki, a drogfogyasztók körében általánosan ismertté vált, telefonszámát egymásnak adták át. A vásárlók között volt fiatalkorú is.

Bátyja 2013 nyarától kapcsolódott be a terjesztésbe, előbb csak a kézbesítés során segítette ki fivérét, később már nála is lehetett kábítószert rendelni. Az eladásra szánt drogot a fiatalabb fiú szerezte be szállítójával konspirálva: más névre és címre rendelte a kábítószert, amelyet futárszolgálat kézbesített. A drogot közös lakásukban tárolták. A fiatalabb férfi ellen kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmény miatt eljárás indult, előzetes letartóztatásba is került, de három hónap után szabadulva folytatta a drog terjesztését. A rendőrök 2014. szeptember 12-én közúti ellenőrzés során meg akarták állítani a fiatalabb fivér autóját, de ő nagy sebességgel elhajtott. Az egyenruhások üldözni kezdték, majd a járművet a bácsbokodi vasútállomás közelében találták meg, ahonnan a sofőr gyalogosan menekült tovább. A fiút végül egy kábítószer- és nyomkövető kutya segítségével fogták el egy nádasban. A menekülés során a vádlott az autójából egy dobozt hajított ki, amelyben drog volt. Ezt követően a testvérek lakásán is házkutatást tartottak, ahol szintén kábítószereket foglaltak le.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.