Közélet

Véget ért a megyei rajzpályázat, díjazták a gyerekeket

Véget ért a megyei rajzpályázat, díjazták a gyerekeket

2018. december 12., szerda
Véget ért a megyei rajzpályázat, díjazták a gyerekeket

Egyedülálló összefogással szeretné biztonságosabbá tenni a három úgynevezett „112-es” Csongrád megyei szervezet a megyében tanuló kisdiákok életét. Ennek érdekében hat hónapon át tartó tudásbővítő programsorozatot dolgoztak ki, amely 2019 tavaszán megyei vetélkedővel, „Kék-piros lámpás nappal” zárul. A projekt nyitánya egy rajzpályázat volt.

A „112 - Tudd, hogy segíthess!” projekt lényege, hogy olyan játékos formában tanulható szakmai tudást adjon a 11-15 éves korosztálynak, amely elsajátítását követően, mernek és tudnak szakszerűen segítséget kérni, adott esetben nyújtani. A prevenciós elképzés szakmai megvalósulását teljes mértékben támogatják a Szegedi és Hódmezővásárhelyi Tankerületi Központok, valamint a Szent Gellért Katolikus Iskolai Főhatóság is. A program a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa és az Országos Rendőr-főkapitányság szakmai együttműködésével valósul meg. A több hónapos prevenciós munka közös indító eseménye 2018. december 11-én egy rajzpályázati díjátadó ünnepség és kiállítás-megnyitó volt, amelyet a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában rendeztek meg. A megmérettetésre 44 Csongrád megyei általános iskola 251 alsós és felsős tanulója küldött be pályaműveket. A szakmai-művészi zsűri, melyet Dusha Béla szegedi fotográfus vezetett, végül 85 olyan rajzott választott ki, amelyek részét képezik a 112-es szervezetek szakmai munkáját bemutató kiállításnak. Minden rajzot beküldő iskola alkotásából megtalálható legalább egy-egy kép a tablókon, 41 kis alkotóművész pedig különböző díjazásban részesült. A tárlat december 14-ig látható. A díjakat felajánlották: a Belügyminisztérium Nemzeti Bűnmegelőzési Tanácsa, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság, a CSMRFK Baleset-megelőzési Bizottsága, a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság; az Országos Mentőszolgálat Dél-Alföldi Regionális Szervezete, a programhoz csatlakozó Magyar Vöröskereszt Csongrád Megyei Szervezete, az IPA Csongrád Megyei Szervezete, valamint az ORFK Bűnmegelőzési Osztálya.

Díjazottak

Alsó tagozat

  1. I. Kasza LucaSzegedi Petőfi Sándor Általános Iskola
  2. II. Szabó JázminApátfalvi Dózsa György Általános Iskola
  3. III. Bohák Viktória Sándorfalvi Térségi AMI

Felső tagozat

  1. I. Beke Virág Rókusvárosi II. Számú Általános Iskola és AMI
  2. II. Nagypál Borbála Sándorfalvi Térségi AMI
  3. III. Szorcsik Miklós Gedói Általános Iskola és AMI

 

Szakmai különdíj

Alsó tagozat

  • Mezei Hanna Földeáki Návay Lajos Általános Iskola Mentők
  • Kovács Enikő Szegedi Bonifert Domonkos Általános IskolaRendőrség
  • Macsek Enikő Sándorfalvi Térségi AMI Katasztrófavédelem

 

Felső tagozat

  • Faragó Mária Ramóna Gedói Általános Iskola és AMI Mentők
  • Herczeg Dávid Péter Makói Általános Iskola és AMI Rendőrség
  • Adorján Anna Bogi Csongrád és Térsége Általános Iskola Katasztrófavédelem Bokrosi Általános Iskolája

A CSMRFK Bűnmegelőzési Osztályának szervezésében megvalósuló prevenciós program januárban már a tudás megszerzésére fókuszál. Az iskolák 5 fős csapatokat állítanak fel és a gyermekek egy online felkészülési anyagból sajátítják el a rendőrség, a katasztrófavédelem, és a mentők által összegyűjtött legfontosabb tudnivalókat. A tavasz egy szintén internetes vetélkedővel kezdődik, azért, hogy a legjobbak márciusban, „A kék-piros lámpás napon” bizonyíthassák megszerzett tudásukat, és kiderüljön, ki tud legtöbbet a „112-esekről”.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.