Közélet

Tanítsunk Magyarországért! program indul 

Tanítsunk Magyarországért! program indul 

2018. december 5., szerda
Tanítsunk Magyarországért! program indul 

Tanítsunk Magyarországért! elnevezéssel a társadalmi felzárkózást és érzékenyítést célzó program indul - jelentette be György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) államtitkára szerdán Budapesten.

A programot a december 5-i Önkéntesek Világnapja alkalmából az ITM és az Emberi Erőforrások Minisztériuma hívta életre a Klebelsberg Központ és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája közreműködésével. György László a program céljaként jelölte meg a kistelepülésen élő általános iskolások támogatását tanulmányaik sikeres elvégzéséhez, továbbá az egymásról való gondoskodást és a közösséghez tartozás élményének megélését. Szeretnék segíteni a diákokat, hogy képesek legyenek a legtöbbet kihozni magukból, legyen az szakmaszerzés, érettségi, továbbtanulás, sport, művészetek és végül a munkaerő-piacon való elhelyezkedés.

A program a 2019/20-as tanévben Borsod, Szabolcs, Hajdú-Bihar és Baranya megyében és ötven településen indul el. Része, hogy egyetemisták mentorálnak 7. és 8. osztályos iskolásokat, amiért havi 30 ezer forintos ösztöndíjban részesülnek. Ha a diákok eredményei javulnak a mentorok további juttatásra számíthatnak - jelezte. Az államtitkár arra biztatott, hogy az érdeklődő egyetemisták már januártól vegyék fel a programhoz való csatlakozás feltételéül szolgáló kurzusokat az érintett településekhez közel eső egyetemeken.

A kezdeményezés másik pilléreként középiskolások is bekapcsolódhatnak a mentorálásba, a kötelező ötven órás közösségi szolgálat keretében választhatják ezt a tevékenységet. A programhoz csatlakozik a HÖOK idén tízéves Mentorprogramja is - jelezte György László. Az ITM munkavállalói Palkovics László miniszter döntése alapján, amennyiben vállalnak évi két nap mentorálást, erre az időre mentesülnek a munkavégzés alól. Emellett kérik a vállalatokat, hogy ők is csatlakozzanak a kezdeményezéshez, a részleteket a tmo.gov.hu oldalon találják.

A program teljes költségvetése az első évre 1,5 milliárd forint, a kezdeményezés további pilléreit később jelentik be - jelezte az államtitkár.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ vezetője korábbi tapasztalatairól számolt be, amelyeket egy hasonló kezdeményezésnél, a főváros 12. kerületében szerzett. A mostani programtól azt várja,hogy hosszútávon alakuljon ki a társadalmi felelősségvállalás a fiatalokban.A programban résztvevő 50 intézményt több mint 70 iskola közül választják ki, a kompetencia-mérések eredményei mellett figyelembe veszik, hogy hány hátrányos helyzetű illetve sajátos nevelési igényű gyermek van az intézményben. Horváth Zita felsőoktatási helyettes államtitkár korábban a programról elmondta: az első év tapasztalatai alapján az az egész országra kiterjeszthető.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.