Gazdaság

Karácsony: idén többet költenek játékokra a szülők

Karácsony: idén többet költenek játékokra a szülők

2018. december 20., csütörtök
Karácsony: idén többet költenek játékokra a szülők

Idén karácsonykor a magyar gyermekek két-három játékra is számíthatnak, amelyekre a szülők többsége 10 ezer forintnál is többet költ a Regio Játékkereskedelmi Kft. és a Formatex Kft. legfrissebb kutatása szerint. Az idei karácsony slágertermékei a társas- és kreatív játékok, a Lego, a kisautók és a játékbabák.

A Regio játékkereskedő áruházaiban az első adventi hétvégén 6 százalékkal, a másodikon 3 százalékkal nőtt a forgalom tavalyhoz képest, míg az online értékesítés már a második hétvégén háromszoros forgalmat generált. Az ünnephez közeledve kisebb emelkedésre számítanak, ezért idén december 22-ére várják az áruházi forgalom tetőpontját - közölték. A játékpiac legnagyobb forgalmát adó időszaka hagyományosan a karácsonyt megelőző hónapokra esik, december a legerősebb, ilyenkor értékben magasabb és mennyiségre több játék kerül a szülők kosarába. Tavaly minden ötödik termék - összesen 1,25 millió darab - ekkor talált gazdára - ismertette a Regio. A cég felmérése szerint a szülők egyharmada két, szintén egyharmada három ajándékot is választ karácsonyra, háromból egy 5000-10 000 forintot, 57 százalékuk viszont 10 ezer forint felett költ egy gyermekre. A kutatásból az is kiderült, hogy a válaszadók fele novemberben kezdi el az ajándékok beszerzését, azonban a legtöbben a karácsony előtti 3-4 hétben vásárolnak. A Formatex közölte: a Játéksziget üzletekben az éves forgalom 60 százalékát kitevő karácsonyi szezonban 2018-ban 5 százalékos növekedést várnak. A tavalyinál erősebb novembert zárt a cég, 7 százalékkal nőttek a kosárértékek, mikuláskor az átlagos kosárértékek 7000-8000 forint közé estek, a karácsonyi átlagos kosárérték pedig 8-10 ezer forint. A webes kosárérték ugyanakkor a 12 ezer forintot is elérheti - tették hozzá. Az iparági becslések szerint a 2018-ban 50 milliárd forintra növekvő hazai játékpiac harmadik legnagyobb szereplője, a Formatex 12 százalékos nettó árbevétel növekedést tervez idén. A Formatex tulajdonában lévő kiskereskedelmi üzlethálózat üzleteinek száma 8-ról 9-re nőtt és középtávon további bővülés várható. A tavalyi évhez képest 5,5 százalékkal nőtt a forgalom az üzletekben. A Játéksziget webáruházban pedig megduplázódott a vásárlás, a mobilos tranzakciók száma 64 százalék, a rendelések 31 százaléka asztali gépekről érkezik, tabletről pedig a vásárlások 5 százaléka történik. A szülőknek az ajándék minőségéről a legnagyobb segítséget a CE (Conformité Européenne) jelölés nyújtja, amely azt jelenti, hogy a játék megfelel a rá vonatkozó előírásoknak, és szabadon forgalmazható az Európai Gazdasági Térség belső piacán.

(MTI)

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.